Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Vonzóbbá tennék a városközpontot

A gazdasági fellendülés és a turisták számának növelése érdekében többek között nyitvatartási időkön módosítanának a városközpontban, bizonyos típusú vállalkozásokat elköltöztetnének onnan és a főútvonalakról, és növelnék a váradi parkolóhelyek számát is.

vonzobba

A részletes terveket Ilie Bolojan nagyváradi polgármester ismertette csütörtökön, az önkormányzati ülést megelőző sajtótájékoztatón. A polgármester szerint Nagyvárad történelmi városközpontját – azaz a Szent László (ma Unirii) és Bémer (ma Ferdinand) teret, a sétálóutcát és az ezekből nyíló utcákat – vonzóbbá kell tenni a turisták, idelátogatók számára, ezért kötelezővé tennék, hogy április 15-től október 15-ig 10 és 21 óra között, a többi hónapokban pedig 10 és 19 óra között tartsanak nyitva a belvárosi üzletek hétvégenként is. Ezt a programot fokozatosan vezetik be, a tervek szerint 2018. január elsejétől a belvárosi vendéglőknek és élelmiszerboltoknak kell átállniuk a szombati és vasárnapi nyitvatartásra is.

Az ingatlanadót is emelik, 50 százalékkal azoknak belvárosban működő kereskedelmi vállalatoknak, amelyek egy év alatt összesen több mint 30 napon kihasználatlanul hagyják a bérelt helyiséget. Szintén 50 százalékos adóemelésre számíthatnak azon vállalkozások, amelyek úgymond nem emelik a belváros értékét, például a zálogházak, a használtruha-kereskedések, a szerencsejátékokkal felszerelt helyiségek, autómosók és autójavító műhelyek.

A polgármester szerint ugyanakkor a bankok székhelyeinek is el kell költözniük a városközpontból, mivel a földszinti, utcafronti helyiségekben inkább vendéglátóhelyeknek kellene működni.

Mint elhangzott, ezeket az intézkedéseket a városközpont mellett a fő közlekedési útvonalakra is kiterjesztenék, mivel – mint Ilie Bolojan elmondta – egy zálogház vagy egy használtruha-üzlet nem kelt jó benyomást a városba látogatókban. Így például a Borsi, a Kolozsvári és az Aradi út, a Decebal és a Dacia sugárutakon lévő üzlethelyiségekre is bevezetné az 50 százalékos adóemeléseket, és szintén 50 százalékkal emelnék az egykori, ma használaton kívüli ipari létesítmények területadóját is.

A parkolási stratégiáról is beszélt Ilie Bolojan, mint mondta, zürichi mintára legtöbb hatezer parkolóhelyet hoznának létre a városközpontban, a sétálóutcák környékén és 300 méternyire a létező vagy megépítendő parkolóktól, parkolóházaktól, mélygarázsoktól. Parkolóházak építését tervezik például a Braşovului utcában és a Voinţa-pálya helyén, a városközpontban 1500 új parkolóhelyet létesítenek, és ezzel arányosan csökkentenék az utcai parkolóhelyek számát. A tömbháznegyedekben, ahol hiány van parkolókból, 2020-ig kétezer új parkolóhelyet alakítanának ki, ezek költségeit, akárcsak az új sétálóutcákét a parkolási díjakból befolyt összegekből fedeznék.

Mint elhangzott, Nagyváradon jelenleg kétféle, „sárga” és „fehér” parkolóhely van, előbbieket legtöbb két órára, utóbbiakat hosszabb időre is használhatják. Az önkormányzat lehetségesnek tartja az úgynevezett „vörös” parkolóhelyek kialakítását a legforgalmasabb helyeken, ezeket rövidebb ideig és drágábban foglalhatnák el az autósok.

Hosszabb távon azt szeretnék elérni, hogy 8-10 parkolóhely közül 1-2 folyamatosan legyen szabadon, ugyanakkor az ellenőrzésen is szigorítanának annak érdekében, hogy 2020-ra az autók legkevesebb 75 százaléka szabályosan parkoljon a városban. Az említett intézkedések a városközpont fejlesztési stratégiájába illeszkednek, mely jelenleg közmeghallgatás alatt áll.

Fried Noémi Lujza