Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Voltak-e, léteztek-e alternatívák a 20. századi eleink számára?

A cím, így feltéve, eléggé tudománytalan. A historiográfia, ha tudomány akar maradni, a megtörtént események okait és lefolyását kutathatja. Mást nem tehet. Voltak azonban a múltban is téves döntések, mulasztások, sőt keményebb jelzőt használva nemzetárulások. A Magyar Rádióban is volt olyan műsor, amelyben a szerkesztő megkérdezett történészt, tényleg így akarta a sors, nem lehetett volna több szerencsénk a 20. században? Egy 20. századi magyar történelemről írt tanulmánykötetben Pritz Pál egyetemi tanár is közölt ilyen tanulmányt, amelyben a rendszerváltozásig elmenve vizsgál meg politikai döntéseket.

Visszamenve száz évet az időben, a 20. század elején a magyar nemzet társnemzeti pozícióból befolyásolni tudta a korabeli Európa egyik nagyhatalmának a történéseit. Az 1867-es kiegyezési törvények alapján Ausztria és Magyarország egyenjogú országok. Ez volt a dualizmus. Ez a mindkét fél által elfogadott kompromisszumos megoldás, az első világháború előtti évekre válságokat produkált. Ez addig romlott, hogy I Ferenc József császár és magyar király 1906-ban csendben előkészítette Magyarország katonai megszállását. Szerencsére nem került rá sor. Az ellenzék magyar vezényleti nyelvet követelt volna az országban állomásozó csapatok számára. A kései utókor számára úgy tűnik, hogy az 1900 körül politizáló ellenzék valahogy elfelejtette azt, hogy honnan indult a nemzet: Deák Ferenc (a haza bölcse), Andrássy Gyula gróf, Eötvös József báró elérték, amit az adott helyzetben elérni-kívánni lehetett (szinte azt mondanók a maximumot). A Monarchia, mint egy abroncs védte a benne élő népeket. Az Osztrák-Magyar Monarchiát 11 nemzet, vagy nemzetiség alkotta (osztrák-németek, magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek, ukránok-rutének, románok, szerbek, horvátok, szlovének és olaszok). Sokan látnak benne amolyan európai egyesülést, annak előfutárát. Gazdasági fejlődés tekintetében a világ első három-öt országa között volt. A nemzetiségek is élvezték ennek a fejlődésnek a gyümölcseit, a Monarchia polgáraiként (négy éven át) vállalták a honvédelmi terheket is. Nem omlott össze a Habsburg Birodalom az első puskalövésre, sőt több éven át a Monarchia tucatnyi nemzetének a katonái vitézül harcoltak, védték a közös hazát! Szerencsére mára már a magyar történetírás is eljutott oda, hogy a Monarchia nem volt a „népek börtöne”, hanem inkább igaz a népek együttélése, igaz néha viszályokkal tarkított együttélése közel négy évszázadon át. Mi magyarok 1526-tól 1918-ig közös királyok alatt éltünk együtt a csehekkel, németekkel, horvátokkal.

Etnikai csoportok 1910-ben

Etnikai csoportok 1910-ben

A kiegyezés miatt „haragudtak” a csehek. A cseh nemzetnek a középkortól saját „nemzeti” állama volt. Az 1848-1849-es szabadságharc idején rokonszenveztek a magyarokkal, az 1863 körül pedig passzív rezisztenciával akartak engedményeket kicsikarni. Mellőztetésnek vették, hogy velük nem egyeztek ki! Az ipari forradalom nyomán kibontakozó nagy gazdasági fejlődésnek egyik fő haszonélvezője a cseh-morvaországi polgárság volt. A dualizmus rendszerét viszont nem akarták elfogadni, helyébe ők trializmust szerettek volna bevezetni. A volt kormányzó Kossuth Lajos az emigrációból a csehek igazát védte, nekik is joguk van az önálló nemzeti fejlődésre. A csehek mellett a délszlávok is kezdték követelni, hogy hozzák létre Illiriát a Monarchia határain belül. Ezáltal a Monarchia négy központúvá vált volna. A cseh törekvéseknek volt egy nagy híve: Ferenc Ferdinánd trónörökös. Ö volt, akit cseh feleségével Szarajevóban meggyilkoltak.

Ferenc Ferdinánd főhercegnek nagy tervei voltak. Erdélyt átadta volna I. Károly román királynak, ha behúzódik a Habsburg-ház jogara alá és megelégszik annyi autonómiával, mint amennyi Bajorországnak van Németországon belül. Felvilágosult abszolutista szellemben gondolkodott, akár csak nagybátya, az öreg császár. (I. Ferenc József 1914-ben már 84 éves. A császár szavatartó volt, a dualizmus rendszerét változatlanul fenntartotta. Túl sokat élt, lehet egy utód változtatott volna a merev struktúrán). A trónörökös főherceg nem szerette a zsidókat, a szabadkőműveseket, a szocialista agitátorokat. Leginkább az 1867-ben  „túl sokat nyert” magyarokkal kívánt volna leszámolni. A merev trónöröklési szabályok miatt “a hóbortos” főherceget nem lehetett mellőzni. Bécsiek szerint a trónörökös főherceg halálhírét az agg császár így kommunikálta volna: „Nem lehet a Mindenhatóval csak úgy kikezdeni.” Következett egy hónapos őrlődés, míg a katonák győztek! (Horthynak elég volt egy nap!)

Az etnikai csoportok eloszlása alapján Aurel C. Popovici által 1906-ban javasolt monarchia-föderalizáció

Az etnikai csoportok eloszlása alapján Aurel C. Popovici által 1906-ban javasolt monarchia-föderalizáció

Óriási sok ellentét halmozódott fel az európai nagyhatalmak között. és még  több fegyver a modern háború kellékeként. A Duna parton lévő Országház épületében, a háborút megelőző évtizedben, voltak a kiegyezés korának legnagyobb vitái, például a magyar vezényleti nyelvről. Volt kohéziós erő is, a nemzetiségek is élvezték a gazdasági fejlődés áldásait, magyarán kötődtek a Monarchiához. Nem mind voltak irredenták.

Tisza István kezdetben ellenezte a hadüzenetet. Egy győzelem után és ezt kb. tudta a magyar politikai elit, csak egy tartománya lett volna a megnövekedett birodalomnak. A hosszúra nyúlt háború fokozta az elégedetlenséget. A hátországból ott voltak a saját nemzetállamok: Szerbia és Románia, amely országok a „jó oldalon”, a győztesek sorában küzdöttek. A 800 éven át hűséges horvátok is 1917-ben már Korfu szigetére mentek tárgyalni. A legokosabbak és a legjobb propagandával is a csehek rendelkeztek. 1918-ra elérték, hogy a nagyhatalmak áldásukat adták Közép-Európa szétverésére, mert az 1914 előtti pezsgő gazdasági fejlődése már nem állt helyre. Így a Monarchia mind a tizenegy nációja veszített is valamit. Sőt, nagyon sokat veszített.

Mai szemmel nézve Trianon súlyos következménye volt: a Szent István-i Magyarország kétharmadának elvesztése, elcsatolása. A mából visszanézve és tanulva a múlt hibáiból, a nemzet egyharmadának idegen impérium alá jutása volt a nagyobb probléma. Amit ma kérnek a határon túlra került magyar közösségek az az autonómia, az alatt az anyanyelv szabad használatát értik, a nemzeti történelmi hagyományok ápolásának a lehetőségét, a vállalkozási szabadságig.

Hodgyai Mátyás