Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Visszalép a Gavella cég, alakulgat a VSK kerete

Hosszabb szünet után adott ki ismét közleményt a nagyváradi férfi kosárlabdacsapatának vezetősége, elsőként azért, hogy elismerje az egyik főtámogató, a Gavella cég visszalépését, majd pedig, hogy a játékoskeretet illető újdonságokat ossza meg a közvéleménnyel.

Különválnak Vajai György és a VSK útjai

Különválnak Vajai György és a VSK útjai

A csapatot 2009 óta támogató cég visszalépéséről múlt pénteken jelentek meg az első információk. Vajai György, a Gavella vállalat vezetője az egyik váradi internetes lap megekerésére erősítette meg a „szakítás” tényét, hozzátéve, hogy nem anyagi okok vezettek a különváláshoz. A VSK elnöke, Şerban Sere előbb úgy nyilatkozott, semmit sem tud a főtámogató döntéséről, de röviddel azután a klub honlapján megjelent egy közlemény, amellyel a Gavella cég eddig segítségét köszönték meg a kosárlabdacsapat képviselői.

 

Érkező és maradók

Ami az együttest illeti, elsőként Goran Gajovics (ex Marosvásárhelyi KK) érkezését jelentette be a VSK, majd pedig a csapatkapitány Andrei Mandache és az amerikai légiós Martin Zeno maradását erősítette meg. A váradiak idén az Europa Kupában állnak rajthoz, a selejtező első körében. A mérkőzésekre szeptember 20-án és 27-én kerül sor, a lehetséges ellenfelek a bolgár Botevgrad, a grúz Sokumi, a német Würzburg, a magyar Szolnoki Olaj KK, az izlandi KR, az izraeli Bnei Herzliya, a litván Nevezis, az orosz Parma, a svéd Boras Basket a török Büyükcekmece valamint a Nagyszebeni ESK (a váradiak a legtóbbi udény bronzcsatájában győzték le a gárdát).

 

Győztes Eb-rajt

Győzelemmel kezdte a román válogatott a Nagyváradon zajló U20-as férfi kosárlabda Európa-bajnokság B divizióját. Tudor Costescu együttese Grúziát verte 63–51-re a pénteki nyitónapon, míg tegnap, lapzártánk után Málta ellen lépett pályára az Antonio Alexe Sportcsarnokban. A románok keretében a Nagyváradi VSK-ESK két tagja, Bobe Nicolescu (11 pontot dobott az első meccsen) és Sebastian Ionescu (7 pont) kapott helyet. A magyar válogatott egyetlen ponttal maradt alul a portugálokkal szemben, majd az egyik esélyes horvátoktól szenvedett vereséget. Tegnap, a moldovai Köztársaság válogatottja ellen játszott a magyar csapat, amely holnap 14 órától Koszovó ellen, szerdán 16.15 órától pedig Írország ellen lép pályára. Előbbi meccsre az Antonio Alexe Sportcsarnokban, utóbbira pedig a Partenie Cosma iskola csarnokában kerül sor. Az Európa-bajnokság további résztvevői, az A csoportban: Fehéroroszroszág, Lengyelország, Finnország, Belgium, a B csoportban: Szlovákia, Nagy-Britania, Oroszország, Azerbajdzsán, Hollandia.