Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Vissza kell adniuk a palotát!

Pert nyert első fokon a nagyváradi római katolikus püspökség a Bihar Megyei Tanáccsal szemben Nagyvárad egykori pénzügyi palotájának visszaszolgáltatása ügyében – írta meg a Krónika napilap.

A legfelsőbb bíróság által két éve elrendelt perújrafelvétel után a dél-romániai Piteşti táblabírósága hozott kedvező ítéletet a belvárosi patinás ingatlanért régóta küzdő katolikus egyház javára. Cornel Popa Bihar megyei tanácselnök azonban a Krónikának leszögezte, hogy a megyei önkormányzat él a fellebbezési lehetőséggel. „Csak akkor tudunk gondoskodni róla (az épületről – szerk. megj.), ha a miénk. Az zavar a legjobban, hogy jelen helyzetben nem tudunk semmilyen pénzalapot kiutalni vagy európai uniós támogatásra pályázni a felújítása érdekében” – fogalmazott a megyei elöljáró.

vissza kell adniuk

Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök a lapnak elmondta, hogy egyelőre a jogerős ítéletre várnak, az ingatlan majdani rendeltetésével és felújításával csak utána foglalkoznak majd. „Ha az iratokat vesszük alapul, akkor számítottam arra, hogy megnyerjük a pert. Amennyiben viszont nemcsak azokat vették volna figyelembe, úgy lehetett volna más kimenetele is az ügynek” – értékelte a Krónikának az egyházi elöljáró.

Az eredetileg irgalmas rendi ingatlant 2012-ben kapta vissza a püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes bizottság határozatát, mondván: a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett. Az egyházi képviselők kutatásai szerint azonban a rend saját telkén bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben.