Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Villanások a régi Várad életéből

A felszabadult város társadalmi és kulturális élete szinte azonnal fellendült, ahogy a katonai, majd két hónap múlva a polgári adminisztráció átvette a hatalmat Nagyváradon. A mozisok gyorsan be akarták pótolni a lemaradást, ami magyar filmek terén óriási volt, hisz az elmúlt  évek alatt nem sok produkció jutott át a határon. A színház is hamar magához tért az elnyomás alatti vegetálásból és a társulatok egymás után mutatták be a jobbnál jobb, netán kevésbé sikeres operetteket, vígjátékokat. Egyre több könyv, hírlap és periodika jelent meg a standokon. Egyszóval fellélegzett a város, és ahogy lassan helyreállt a rend, elkezdett élni is. Újra megtelt a korzó, a kávéházak, cukrászdák is alig győzték a megnövekedett igényeket kielégíteni. A belvárosi üzletek portáléi új feliratokat kaptak, az áruválaszték pedig egyre bővült. Határtalan volt az öröm, mert még mindenki a felszabadulás lázában égett. Az inasok, a kifutófiúk a magyar filmek slágereit fütyölték lépten, nyomon, a kalaposlányok, a kisasszonyok, no és a hölgyek szíve Jávor Pálért, Páger Antalért dobogott. Az uraknak is bőven volt kiért rajongani, hisz olyan ideálokat láttak a vásznon, a színpadon, mint Karády Katalin, Tolnay Klári, Szeleczky Zita. Még semmi jel nem utalt a későbbi jegyrendszerre, a fejadagokra, az áruhiányra, a korai zárórára, az elsötétítésre. Pedig nem is kellett olyan sokat várni arra sem. De érdekes módon a város akkor is élt, sőt túlélte a rossz időket is.

Azok az idők majd egy másik írás témái lesznek, most inkább szedjünk egy csokrot a város akkori életének néhány mozzanatából, amit a korabeli újságlapokon megörökítettek a krónikások.

villanasok

Nem tartunk időrendet, csak találomra  ragadunk ki pár eseményt az akkori történésekből, eseményekből. Kezdjük mindjárt egy 1942 késő őszi eseménnyel, amiről a Nagyvárad című napilap számolt be. A nagyváradi Ítélőtábla egykori elnökeinek arcképét leplezték le a tábla dísztermében. A korabeli írás szerint a Tábla magyar elnökeinek arcképei, melyek a díszterem falait díszítették, a hatalom átvétele után nyomtalanul eltűntek. Ezeket pótoltatta most a város, Megyesi Schwartz Antal festőművésszel. Név szerint, Zádor Gyula, Sável Kálmán, br. Szentkereszthy Béla, Gajzágó László, és Lábán Lajos arcképeit festette meg, arckép után a művész. Ezek mellé visszakerült a Ritoók család által, egyedüliként megmentett régi, Endrey Sándor által festett Ritoók Zsigmond kép, valamint a szintén Megyesi által festett dr. Thury Kálmán arckép. A hét kép leleplezése után a Tábla bírái a Bihar megyei Kaszinóban töltöttek pár órát, régi idők nagyjaira emlékezve.

Egy másik szintén ekkoriban lejátszódó bírósági ügyről is emlékezzünk meg, mert egy ismert épületről, mégpedig a Rimanóczy utca 7 szám alatti Balázsovits házról van szó. A ház egykori tulajdonosának fia dr. Balázsovits Rudolf budapesti ügyvéd, keresetet adott be Epstein Samu, Deutsch Károly és Deutsch Jenő váradi kereskedők ellen, kártérítési ügyben, mégpedig összesen190 ezer pengő értékben, mivel állítása szerint, a megszállás első éveiben, édesapja Balázsovits Sándor mélyen ár alatt kényszerült eladni a kétemeletes ingatlant. A tábla viszont összesen 81 ezer pengő kártérítést ítélt meg.

Bizony akkoriban se voltak ritkák a halálos kimenetelű verekedések tájainkon. Egy Szalacs községben történt tragikus végű verekedés ügyében emelt vádat a nagyváradi kir. ügyészség. A három késes fiatalembert, Horváth Józsefet, Nagy Antalt és Kurilla Schuszter Gábort előzetes letartóztatásba helyezték Horváth József szalacsi gazdalegény megölése miatt.

A Vöröskereszt nagyváradi gyűjtőnapjairól is érdemes megemlékeznünk, hiszen tudjuk, hogy már akkoriban milyen erőket mozgatott meg a jótékony adakozás. A város 17 pontján állítottak fel urnákat és a szolgálatot teljesítő hölgyek mellett egy-egy díszsisakos rendőr állott, de cserkészek és leventék is segédkeztek a gyűjtésben. Bár mindegyik gyűjtőhely nagyon fontos volt, azért néhányról és annak szolgálatot teljesítő hölgyéről emlékezzünk meg, hiszen a város prominens személyiségeinek feleségei és a nőegyletek tagjai teljesítettek szolgálatot.

A Székesegyháznál és a vasútállomásnál a Római katolikus egyesületek tagjai, a Rákóczi-út, Sztaroveszky utcai saroknál Dr. Soós Istvánné, a polgármester neje és dr. Medvigy Ferencné, a Barátok templománál állt a nagyváradi tisztikar urnája, a Széchenyi-téri saroknál és az Olaszi református templomnál, valamint az Úri utcai saroknál a Lorántffy Zsuzsanna nőegylet tagjai, vigyázták az urnát. A Japport cukrászda előtt a Római katolikus nőegyletek tagjai, a Kishídnál a Baross Női Tábor hölgyei, a Szent László templomnál pedig a m. kir. államrendőrség tisztjeinek feleségei gyűjtöttek. Urnákat lehetett találni az Országzászlónál, a Nagyvásártéren, a Teleki utcai református templomnál, a Zöldfa utca sarkán és a templom-téren is.

A két nap mérlegét megvonva, nagy sikerről számol be a sajtó 1942 őszén. Tízezer pengős bevételről írnak, ami abban az időben nagyon nagy összegnek számított. Az 1941-es gyűjtés eredménye 5897 pengő volt. A kellemes őszutó szinte egész nap az utcákon, tereken tartotta az embereket, akiket nem kellett nagyon rábeszélni az adakozásra, mert mindenki tisztában volt az ügy jelentőségével és azzal is, hogy az utolsó fillér is jó helyre kerül az urnákból. Egyfajta verseny is kialakult a gyűjtőhelyek között és ennek végeredménye a Barátok templománál tevékenykedő helyőrségi tisztikar hölgyeinek urnáját hozta ki képzeletbeli győztesnek.

Egy ’42 májusában kelt írás arról tudósít, hogy városunkon utazott át a kolozsvári művészhetek megnyitására a budapesti festő és szobrászművészek népes csoportja. A művészeket az állomáson a nagyváradi Szépművészeti Társulat nevében Tabéry Géza, Tibor Ernő és neje, Barát Móric, Macalik Alfréd és neje, valamint Pásztor Ágnes köszöntötték.

A Nagyvárad június 10-én megjelent lapszámában elmarasztaló írást olvashatunk Tabéry Géza tollából a közönybe fulladt könyvnapokról. Hol volt a könyvnapon a „Holnap” városa, a Pece parti Páris?”, teszi fel a kérdést a cikkíró. Aztán idézi a kitűnő írót, Bókay Jánost, aki szerint Várad leghátul vezet a magyar könyv szeretetében. Mentségeket is talál Tabéry, mégpedig azt, hogy a város középosztálya kiköltekezett az elmúlt hónapokban, mégpedig “visszatérési albumok, almanachok, hazafias sorozatok” vásárlásával, amit lelkiismeret nélkül sóztak rá dörzsölt könyvügynökök, az újra magyarrá lett város lelkes olvasóira, méghozzá részletfizetésre, amit azok, máig is nyögnek. Másik mentség az volt, hogy már egy héttel a fizetésnapok után tartatott az esemény és a közönség pénztárcái már kiürültek. Példaként álljon itt a tény, hogy a Bémer téri abaposztós könyvkötést ábrázoló sátorban, rajta a címfelirattal: „Nyírő József: Halhatatlan lélek” három nap alatt mindössze öt Nyirő kötetet vásároltak.

 

A színház, Putnik Bálint társulata jórészt operetteket játszott, no és vígjátékokat. ’42 novemberében egyszerre négy operettet is játszottak. A Sybill, Jakobi Viktor nagyoperettje volt a fénypont, Kovács Irén koloratúr primadonna felléptével. De futott az Aranysárga falevél, a Párisi expressz és a Száz piros rózsa című operett is. Természetesen bérletes előadásokon, “filléres helyárakkal” és matinékon. Hétvégéken napi három előadással tisztelte meg közönségét a társulat.

Két év telt el a hazatérés óta és végre készen lett a Berettyóújfalun és Nagyváradon átvonuló állami műút. A lap hírül adja, hogy az átadásra Berettyóújfaluba érkezik Vargha József kereskedelmi és közlekedési miniszter, akit dr. Hlatky Endre városi főispán, vitéz  Nadányi János alispán és dr. Soós István, polgármester fogadnak, majd Nagyváradra hajtatnak, ahol a Schlauch-téren a miniszter ünnepélyesen átadja a városi átkelési szakaszt.

Mint tudjuk, már közvetlenül az Ady Endre halálát követő időben megfogalmazódott a gondolat, hogy létesíttessék egy Ady Endre emlékmúzeum, vagy legalább próbálják meg összeszedni az itt-ott kallódó emlékeket, tárgyakat, kéziratokat és azokat egy arra megfelelő helyen tárolják. Nagyváradon, 1919. február 19-én megalakult az Ady Endre Társaság, alapítói a még itt élő Holnaposok voltak, akiknek többek között ez is volt az egyik céljuk, na és persze a költő emlékének ápolása. Utcát akartak elnevezni és szobrot állítani Adynak. A tervek persze nem valósulhattak meg, az akkori állapotok miatt. Később még a működési engedélyt is megtagadták tőlük a hatóságok.

Tabéry és a költő tisztelői azonban soha nem mondtak le a múzeum létesítésének tervéről, amit most a magyar adminisztráció segítségével próbáltak elérni. Annál is inkább, mert Nagyváradon járt Rozsnyai Kálmán író és műgyűjtő, aki elmondotta, hogy sikerült több száz darab Ady emléket összegyűjtenie. Ezeket az emlékeket felajánlotta megvételre a városnak, egy létesítendő Ady-múzeum céljaira. Tabéry azonnal továbbította az ajánlatot a polgármesternek és a főispánnak, akik megértéssel fogadták azt és nemsokára Nógrádverőcére utaztak Rozsnyaihoz, ahol személyesen megtekintették a gyűjteményt. A látogatás eredményéről tájékoztatták azt a bizottságot, amelyet a múzeum ügyében hívtak össze és sajtótájékoztatót tartottak a városháza kisebbik tanácstermében. A résztvevők közt ott volt Tabéry Géza, dr.Dalló Gyula kultúr tanácsnok, Árvay Árpád országgyűlési képviselő, dr. Szalay Elemér zenetanár, Tunyoghi Mária tanárnő és Daróczi Kiss Lajos a Nagyvárad főszerkesztője. A főispán közölte, hogy a törvényhatósági gyűlés felhatalmazást adott a város vezetőségének a Rozsnyai gyűjtemény méltányos áron való megvételére. A bizottság tagjai megvitatták az előterjesztést és úgy döntöttek, hogy a leendő múzeumot a gróf Csáky Miklós utcai Csesztivó épületben nyitják meg (ma T. Vladimirescu utca Duliu Zamfirescu utcán álló sarokház-szerk. megjegyzése), abban a helyiségben, ahol a régi Nagyváradi Napló szerkesztősége volt és Ady ott dolgozott, mint fiatal újságíró.

A Csesztivó ház, a Dudek sikátor- Körös utca sarkán, ahol Ady "műhelye" volt

A Csesztivó ház, a Dudek sikátor- Körös utca sarkán, ahol Ady “műhelye” volt

A “műhely” ahogy Ady nevezte a szerkesztőséget, üvegezett folyosóra nyíló kicsi, kétszobás lakás volt. A két helyiséget úgy osztották el, hogy a világosabb szobában volt a szerkesztőség, a másikban a kiadóhivatal. A konyhában és a folyosón volt a raktár, a makulatúrának szánt újságkötegekkel. A szerkesztőségben hat íróasztal állt, amiből csak három volt igazi, a másik három csak egyszerű asztalka volt. A szobák olyan sötétek voltak, hogy néha nappal is lámpát kellett gyújtani. “A műhely” című kis színdarabot, amit elő is adtak a Korona mozi színpadán, egy újságírói esten, erről a szerkesztőségről írt Ady.

Tabéry Nógrádverőcére utazott, hogy ott érdemben tárgyaljon Rozsnyaival az adásvételről. Az 1942. december 9. lapszámban olvashatjuk a tudósítást az író házában történtekről. A gyűjtemény háromszázhetven Ady és Adyról szóló kötetből áll. Ezeket harmincöt év alatt gyűjtötte össze az író. Az Ady könyvek mind dedikálva, pergamenbe kötve, de se szeri se száma a képeknek, emléktárgyaknak. A gyűjteményben még egy tanganyikai nyelvre lefordított Ady-ciklus is van és néhány tucat primitív rajz, amit egy iskola második osztályos diákjai rajzoltak a “Jó Csönd Herceg” és a ” Lédával a bálban” című versekhez 1930-ban.Természetes tehát, hogy Rozsnyai fájó szívvel válik meg a gyűjteményétől, pláne mikor Tabéry közli vele, hogy a vételár kifizetését a minisztériumnak kell jóváhagynia a város számára. Azért az adásvételi szerződést megkötik és Tabéry hazaérkezve tudja meg a polgármestertől, hogy a minisztérium telefonon már jóváhagyta a gyűjtemény megvásárlását.

Egy  korabeli fotomontázs az Ady múzeumból

Egy korabeli fotomontázs az Ady múzeumból

Másnap már Hlatky Endre főispán és Dalló Gyula kultúr tanácsos személyesen utazik Nógrádverőcére, hogy hazahozzák a páratlan értékű gyűjteményt. Egy napra rá, csütörtök este 11 órakor a teherautó megérkezett Nagyváradra.

Mint tudjuk, Ady Endre múzeum csak sokára, 1955- ben alakult Nagyváradon és épp Tabéry Géza áldozatos munkája nyomán, aki élete végéig ápolta, gondozta az Ady hagyatékot.

Farkas László