Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Viharsarok, kutyavilág!

Hetek óta vad szelek tépdesik az érmelléki fákat, háztetőket, verik a zsalukat az ablakokon, próbálgatják a fenyőfák ellenálló képességét, hisz volt olyan nap is a héten, hogy a több tízéves örökzöld dereka is szinte kettétört a szélsőséges elemek erejétől, bár a fenyők nem törnek, nem szakadnak – tartja a mondás. Nem úgy az internet-szolgáltatók kábelei, amelyeket több rögzített helyről is kiszakított, melynek következtében hol itt, hol ott lógnak napok óta. Valószínűleg nem zavarják a szolgáltatást, mert nem láttam karbantartó kocsikat futkosni, nem úgy, mint nálam, ahol a szomszédbéli négylábú barátaim, megneszelték, hogy valamit himbál a szél a falon, nosza, nézzük már meg, mit diktál ilyenkor a kutyakötelesség: harapást, elhárítást, megugatást, egyebeket…

Valószínűleg valamennyit helyénvalónak találták, mert gyakorlatilag „elhárították” tőlem fél napra az internet-hozzáférhetőséget, azaz egyszerűen kiiktattak a rendszerből. Mi több, miután már az elrágott vezeték a földön feküdt, komótosan rá is ültek, jelezvén, hogy „elvégeztetett”.

Kutyavilág! – gondoltam, amikor tudatosult bennem a hatalmas „hőstett”, de nem volt mi tenni. A viharos szél, elegyítve házőrző, egyenlő padlás fel, padlás le, és minden, ami egy kábelcserébe belefér.

Hiába minden farkcsóválás – vetettem még oda nekik délfelé, mire vége lett a tortúrának – ez már nem segít a dolgon, ám méltatlankodásomra vajmi keveset zavartatták magukat. Tény, hogy minden napra kijut a bosszúságból, főleg, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva nem csak a technikai dolgoknak, de egy-egy túlbuzgó négylábúnak is. De bár csak nekik lennénk!

Sütő Éva