Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Vettel nyerte a Kanadai Nagydíjat

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte a Forma–1-es Kanadai Nagydíjat.

A 25 esztendős, háromszoros vb-győztes versenyző – aki korábban még sosem nyert Kanadában – idei harmadik, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta Montrealban. A második helyen Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája végzett, s így az összetettben is feljött a második helyre. A dobogó alsó fokára Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel. Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ezúttal kilencedikként zárt, így sorozatban 24. GP-jén szerzett pontot, s beállította a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vonatkozó rekordját.

Vettel szinte hibátlan versenyzéssel győzött, így most 36 pont az előnye a 96 pontos Alonsóval szemben, akit Räikkönen követ 88 ponttal. A csapatverseny élén a Red Bull áll 201 ponttal, megelőzve a Ferrarit (145) és a Mercedest (134).

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleménye szerint a futam leintését követően a pályán maradt egyik versenyautót egy darus kocsi el akarta szállítani, és közben elgázolta a mellette elbotló munkást. A szerencsétlenül járt férfihoz gyorsan kiérkezett a mentő, kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

A Forma–1-es világbajnoki sorozat június 30-án, a Brit Nagydíjjal folytatódik.