Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Vetélytársak: élményfürdő vagy strand?

A tavaly szeptemberben Nagyváradon megnyílt Nymphaea élményfürdő látogatói zömmel máshonnan érkeztek, viszont az Őssi termálstrand ugyanúgy üzemel, mint eddig, s ide főleg váradiak járnak továbbra is.

A tegnap ellátogatottunk az Őssi termálstrandra. Ottlétünk alatt csepergett az eső, mégis sokan tartózkodtak a strand területén, sőt sokan akkor érkeztek és vették meg a napi jegyet.

vetelytarsak

A jegyárusok elmondása szerint az élményfürdő megnyitása óta nem sok minden változott a termálstrandon, csupán a jegyek ára növekedett „egy hajszálnyit”. Mint mondták, nem érzik azt, hogy kevesebben látogatnák a strandot, éppen ellenkezőleg, többen járnak és többet strandolnak az emberek, különösen a nagyszülők viszik előszeretettel az unokákat fürdőzni.

A Nagyváradon és környékén élő szülők, gyermekek, nagyszülők mellett, a jegyárusok szerint sok külföldi is megfordul a strandon. Vannak olyan külföldiek, akik bérletet igényelnek, és itt töltik el szabadidejüket.

Az ott strandolók szerint azért érdemes erre a strandra járni, mert kevés pénzből is termálvízben fürödhetnek. „Ez a strand a szegények strandja. Sokat jelent ez a váradi lakosoknak, főleg a nyugdíjasoknak, hiszen nekik kevés pénzből kell megélniük, és nem engedhetik meg maguknak a drága élményfürdőket, valamint nem is lennének képesek annyit sorban állni egy jegyért.” – mondta egy ott strandoló nyugdíjas férfi.

A termálstrand jegyárusító bódéja naponta 8 és 19 óra között van nyitva, de a vendégek 20 óráig tartózkodhatnak a strand területén. A három év alatti gyerekeknek ingyenes a belépés. A gyerekeknek, egyetemistáknak, nyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek 7 lej a jegy. A felnőttjegy 14 lej. Családosoknak két féle csomag van: az első egy felnőttjegy és egy gyerekjegy összesen 17 lej, a második pedig két felnőtt- és egy gyerekjegy, ami összesen 28 lej. Bérleteket is kiválthatnak az érdeklődők: a gyermekeknek, egyetemistáknak, nyugdíjasoknak és rokkantaknak 90 lej, a felnőtteknek 180 lej. Ezzel a bérlettel 90 napon belül huszonötször mehetnek be a strand területére és strandolhatnak. Csoportosan is bemehetnek a fürdeni vágyók. Legkevesebb 15 gyerek, egyetemista, nyugdíjas kell, legyen egy csoportban, ahhoz, hogy 6 lejes jegyet válthassanak, felnőtteknél úgyszintén legkevesebb 15-en kell bemenjenek ahhoz, hogy 12 lej legyen a jegy.

K. B. Cs.