Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Vereséggel zárták az évet

A vártnál jóval simábban kapott ki a Kolozsvári UBT együttesétől a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata az idei év utolsó hivatalos mérkőzésén.

A pályán csak küszködött a piros mezes VSK-ESK (Fotó: VSK/Roby Boros)

A pályán csak küszködött a piros mezes VSK-ESK (Fotó: VSK/Roby Boros)

A múlt szerdán este lejátszott találkozón alig valamivel több mint 1200 néző volt jelen, pedig a mérkőzésre a hétezer férőhelyes új csarnokban került sor. A váradiakat egy harmincfős szurkolói gárda is elkísérte, s végig buzdította a kedvenceket.

Bár az első kosarat a vendégek dobták, ezt követően beindult a kolozsvári henger, s már az első negyedet követően magabiztos volt az UBT előnye. A nagyszünetre húszpontos volt a két csapat közötti különbség, s térfélcserét követően tovább nőtt a hazaiak fórja, de a végén sikerült a VSK játékosainak is megemberelniük magukat, így végül 75–62-es kolozsvári sikerrel zárult a találkozó. Az eredmény alakulását figyelmen kívűl hagyva, a váradi szurkolók végig buzdították kedvenceiket.

A váradi szurkolók tették a dolgukat

A váradi szurkolók tették a dolgukat (Fotó: VSK/Roby Boros)

Az alapszakaszban másodszor nyertek a kolozsváriak a váraidak ellen (az őszi találkozón nagy csatában győzött az UBT).

Kolozsvári UBT–Nagyváradi VSK-ESK 75-62 (22–12, 26–14, 15–15, 12-21). A kolozsvári csapat pontszerzői: Dykes 16, Kalnicsenko 11, Zsigeranovics 11, Adamovics 10, Baciu 10, Pasalics 6, Jorovic 5, T. Gheorghe 4, Jucan 2. Játszott még: Török Roland. Edző: Marcel Tenter. A váradiak pontszerzői: Barnette 18, Mandache 13, Franklin 11, Lucsics 7, Markovic 5, N. Barac 5, Nuhanovic 2, B. Nicolescu 1. Edző: Cristian Achim.

Játékvezetők: Ciprian Stoica, Alin Faur, Costin Bogdănescu. Szövetségi ellenőr: Romeo Stănciulescu.

A 15. forduló további találkozóin: Marosvásárhelyi KK–Nagyszebeni Atlassib84–78, Piteşti-i BMCU–Medgyesi Gaz Metan 97-74 (a váradiak volt csapatkapitánya, Andjelko Mandics győzelemmel debütált a hazaiak kispadján). A Tg. Jiu – Dinamo meccs tegnap, lapzártánk után ért véget. A mai program: Temesvár–Galac, holnap: Steaua–Craiova (19, Digi Sport). 

 

Az állás
1. Vásárhely 14 10 4 1166–1074 24
2. Kolozsvár 14 9 5 1059–989 23
3. Nagyvárad 14 9 5 1092–1018 23
4. Szeben 14 9 5 1093–1064 23
5. Craiova 14 8 6 1113–1093 22
6. Dinamo 14 7 7 1108–1097 21
7. Tg. Jiu 13 7 6 997–1003 20
8. Pitesti 15 7 8 1170–1132 19
9. Steaua 10 8 2 792–697 18
10. Galac 13 4 9 1012–1088 17
11. Temesvár 14 2 12 966–1124 16