Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Véget ért a Festum Varadinum

Vasárnap este a nagyváradi színházban megtartott díjkiosztással és díszelőadással ért véget a XXV. Festum Varadinum. A közönség ez alkalommal a Nagyvárad Táncegyüttes és Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című táncoratóriumát láthatta.

Fotók: Csikos Rolland

Fotók: Csikos Rolland

Az estet Kovács Enikő színművész moderálta, a megjelenteket elsőként Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte. Mint mondta, örül annak, hogy a rendezvény gazdag kínálatából mindenki megtalálta az őt érdeklő programot, és ezek az alkalmak módot adtak az egymással való találkozásra is.

veget 1

Huszár István nagyváradi alpolgármester, polgármesterjelölt elmondta, hogy a Festum Varadinum a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát az egyházak, civil szervezetek tanintézetek és más hivatalok összefogásával. Alpolgármesterként első alkalommal vett részt a szervezésben és örül annak, hogy az Magyarországról is egyre többen kivették a részüket a programokból, példaként idézte a székesfehérvári, budapesti vagy berettyóújfalui közreműködéssel született rendezvényeket. A Festum Varadinum keresztelővel kezdődött, az isteni gondviselésnek köszönhetően, mondta az alpolgármester, aki szerint mindnyájan a nagyváradi magyarok, gyermekeink jövőjéért küzdünk.

veget

Pásztor Sándor megyei tanácselnökjelölt szerint a mai világban az eredmények megőrzése nemcsak közös érdek, hanem közös kötelesség, melyet gazdag örökségünk ró ránk. Az összefogás, együtt gondolkodás közösségi feladat, nem szabad olyan kibúvókat keresni, hogy megosztottak vagyunk, kevés az eszközünk és hogy az érdektelenség lefegyverzi minden erőnket, mondta. Az érdekképviseletben sem versenye, hanem közös fellépésre van szükségünk ahhoz, hogy ne engedjünk a külső erőnek, amelyik megosztani akar, mondta Pásztor Sándor, aki arra is emlékeztetett: kultúránk, magyarságunk megélését jelenti.

Pásztor és Huszár adta át az idei Varadinum díjakat is (Jankó-Szép Noémi képzőművész munkája) a kiemelkedően sikeres rendezvények szervezőinek. Elsőként Jakabffy Emma, a Pro Familiae Alapítvány vezetője az Apáról fiúra hagyományőrző találkozóért, másodikként Morvai Szabó Edina Éva onkológusnak fotókiállításáért, harmadikként Kecse Gabriellának, a Tanoda Egyesület vezetőjének Az én váram, az én hazám című Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatért, végül Szilágyi Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének vezetője a Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit! helytörténeti vetélkedőért vehette át az emlékplakettet.

F. N. L.