Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Vásárlással támogathatták a rászorulókat

Bár a szokásosnál kevesebb résztvevővel és állomással, de idén is megrendezték a megyeszékhely néhány tanintézetében a már hagyományossá vált tavaszi vásárt, melynek keretében sérült és hátrányos helyzetű fiatalok, illetve idős személyek által készített kézműves termékeket kínálnak eladásra, a bevételből pedig az őket megsegítő karitatív szervezetek működését támogatják. A rendezvényhez idén mindössze három civil szervezet csatlakozott: az Élet Autizmussal Egyesület, a fogyatékkal élők társadalmi integrációjával foglalkozó Hit és Fény Egyesület, valamint a Nagyváradi Caritas Catolica keretében működő Szent Erzsébet Szociális Gondozóközpont.

vasarlassal 1

A vásár a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban kezdődött április 11-én, kedden, majd a Szacsvay Imre Általános Iskolában folytatódott szerdán. A diákok számos mutatós húsvéti ajándéktárgy közül válogathattak, de a kínálatban szerepeltek kézi készítésű ékszerek, horgolt és kötött figurák, hímzett terítők, fali és asztali képek és még számos egyéb portéka is, melyeket mind szimbolikus áron kínáltak eladásra a szervezetek képviselői.

„Egyesületünknek jelenleg 11 fiatal tagja van, akik csoportokban dolgozva készítették el a vásárra szánt tárgyakat. Némelyikük gyöngyöt fűzött, mások karkötőt fontak, vagy képeslapokat hímeztek – mindenki a saját képessége szerint járult hozzá az eseményhez. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a vásárt. Az iskolás gyermekek nagyon érdeklődők voltak. Már alig várták a szünetet, hogy lejöhessenek válogatni. A legkeresettebb tárgyak a húsvéti tojások és a karkötők voltak. A bevételt arra fordítjuk, hogy az autista fiatalok munkaterápiájához szükséges fogyóeszközöket beszerezzük” – nyilatkozta Mariana Focoş, az Élet Autizmussal Egyesület egyik fiatal tagjának édesanyja.

„Én a Caritas Catolica részéről jöttem önkéntesként és a Szent Erzsébet-öregotthon lakói által készített tárgyakat hoztam eladásra. Van itt kis horgolt bagoly, amit tűpárnaként lehet használni, nagyon szép gyöngyökből fűzött láncok, csuklópántok, valamint ami nagyon tetszett mindenkinek, az úgynevezett Szeretet Táska, ami tulajdonképpen egy apró műanyag táskába zárva tucatnyi pozitív szeretetteljes üzenetet tartalmaz, többek közt a Bibliából is, de nem csak” – nyilatkozta Kiss Livia. Mint hozzátette, a kezdeményezés azért nagyon jó, mert az idősotthon lakói úgy érezhetik, hogy kezük munkája valóban értékes. „Az idősek gyakran unaloműzésként is kézimunkáznak, de ha tudják, hogy van értelme, mert ez által segíthetnek másokon, akkor sokkal lelkesebben csinálják, és ez az ő kis lelküknek is nagyon fontos” – tette hozzá a Caritas Catolica önkéntese.

Sz. G. T.