Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Váradra ingázók figyelmébe

A nagyváradi önkormányzat következő ülésének egyik napirendi pontja a Váradra ingázókat érinti. A statisztikák szerint Nagyváradra naponta nagyjából 27 ezren ingáznak a környező településekről, közülük legalább 15 ezren veszik igénybe a tömegközlekedés szolgáltatásait. A városi önkormányzat határozattervezetében szerepel többek között az is, hogy a szolgáltatásokat lebonyolító személyszállítási magáncégeket kötelezzék arra, tartsanak be bizonyos egységes normákat a jövőben az útvonalak és megállóhelyek tekintetében egyaránt, ugyanakkor legalább 30%-kal olcsóbb bérleteket is javasolnának a helyi közszállítási vállalattal (OTL) ingázók számára.