Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Váradi múltidéző: híres iparosmestereink

Szinte naponta végigmegyek a volt Olaszi temetőn, valahol a közepén megállok, és szinte „megrohan” az ott eltemetett váradiak szelleme. Azoké a váradiaké, akiknek nem adatott meg a végső nyugodalom természetszerű adománya. Azoké, akiket kiakolbólítottak nyughelyükből, és vagy más temetőben nyugszanak, vagy ki tudja hova kerültek megszentségtelenített hamvaik. Persze nem biztos, hogy azok a váradiak is itt nyugodtak, akikről most megemlékezünk, de nem is ez a fontos. A fontos az, hogy amikor a váradi ember végigmegy ezen a temetőkerten, álljon meg egy pillanatra, és emlékezzen meg a valamikor itt eltemetettekről. Már egyik írásomban megemlékeztem Tátray Sándorról, a tulajdonképpeni vasgyár, a Phoebus, vagyis az Înfrăţirea gyár megalapítójáról.

Most egy másik híres váradi iparosról szólnék néhány szót. Grünvald Jenő műlakatos műhelye, az Úri utca 39. szám alatt volt a múlt század elejétől fogva. Az akkor idők iparosi megszállottsága vezérelte Jenő urat, amikor 1893-ban megnyitotta saját házában szerény kis műhelyét. A szorgalom tehetséggel párosult, és az évek során a kis műhely korszerűen berendezett gyárrá fejlődött. E gyár hírneve már a város határait régen átlépte. Bolti vasredőnyei egyre több város kirakatait védik az illetéktelenektől. Nem sokkal a nyitás után, már a főváros és a környező városok kereskedői tolongtak megrendeléseikkel. És a legnagyszerűbb az egészben az, hogy mindezen dolgokat saját erőből, vasakarattal és szorgalommal érte el. Szakmunkásait saját maga tanította be, munkásgárdája a legkiválóbbak közül való, saját nevelésű szakember. Persze, nem csak a redőnyök kiválóak, de a redőnyzárak is saját műhelyében készülnek. Ha valaki abban az időben bekukkantott volna a gyár raktárába, bizony látott volna pár csodát! Például az  “angol kivitelű asztalalakú takaréktűzhelyt”, amit a környéken ő gyártott egyedül. De más, lakatosipari remekek is kikerültek innen. Városunkban Grünvald Jenő vezette be az autogén forrasztás műveletét, amivel öntöttvas, réz, bronz, alumínium alkatrész forrasztható és vágható. Ha régi ablakredőnyön Grünvald feliratot látsz kedves olvasó, jusson eszedbe Várad egykori híres műlakatosa, Grünvald Jenő. Mondanom sem kell, hősünk nem csak önmaga vagyonát gyarapítgatta, hanem tevékenyen részt vett a város társadalmi életében, iparos körében, jótékonykodott és nem utolsó sorban szakemberek generációját adta a jövendőnek.

Mai barangolásunk másik színhelye az egykori Apáca utca, ami később Szilágyi Dezső utca lett. Itt áll, mai napig is a Sonnenfeld ház. A ház udvarában pedig a Sonnenfeld nyomda. A múlt század tízes éveiben, a nyomda, amit Adolf úr vezetett, fővárosi színvonalon tudott olyan munkákat produkálni, ami szépség, finomság és művészi kivitel tekintetében versenyzett a legjobbakkal. Pedig viszontagságos volt az út idáig. 1856-ban if. Sonnenfeld Simon a Bémer téren egy kis papírkereskedést nyitott. A dolog érdekessége, mondjuk pikantériája az, hogy ez a boltocska volt az első zsidó üzlet Olasziban. Az üzlet szépen indult, hamarosan állandó vevőköre lett, ami az idők folyamán egyre nőtt. Húsz esztendő múltán, az alapító halálakor, a mostani tulajdonos egy kiválóan prosperáló, komoly vevőkörrel rendelkező üzletet vett át. De Adolfunk nem elégedett meg ennyivel. Ő nyomdát akart. Fel is állíttatott hát egy “amerikait”. Így nevezték a lábbal hajtott kis nyomdagépet. Ez a nyomdácska még a Bémer téri Grünvald ház hátsó részében működött. Innen fejlődött aztán ki, a monarchia hírű műintézet. Közben költözködni is kellett, a Grünvald ház átépítése miatt. Méghozzá a Nagy Sándor utcai saját házba. Innen megint vissza, az átépített Bémer téri lakba, lefoglalva annak egész földszintjét és szuterénjét. Persze ezek a vándorlások, mind több, újabb modellű gépekkel történtek. Minden költözés modernizálással is járt, sőt bővítéssel. És a századelőn új megvalósítások állnak a cég előtt. Egy 1600 négyzetméteres nyomda volt az Apáca utcán. A 80 embert foglalkoztató cég már könyvnyomdával bővült, amelyben a Nagyváradi Naplót is nyomták. Volt itt litográfia, nyomó ellenőrzési jegyek gyártására, ami a cég egyik specialitása, és egész monarchiában hírneve van. De itt van a modern könyvkötészet, üzleti könyvgyártó részleg is. Tervben van már a cinkográfia is, ami majd megkétszerezi az itt dolgozók számát, még magasabb színvonalra emelve az innen kikerülő munkákat. Bátran mondhatjuk, mi ma élők is, akik láttunk régiségvásárokon a Sonnenfeld nyomdából kikerült munkákat, részvényt, meghívót, röpcédulát, újságot, akár könyvet, hogy gyönyörű munkákat produkált Sonnenfeld Adolf nyomdája. Lehet, hogy ezután, ha a volt Breiner előtt visz az útjuk, kedves olvasók, eszükbe jut ez az írás, a Sonnenfeld nyomda és egy híres váradi nyomdász, aki évente külföldi tanulmányutakat tesz, hogy újat lásson, és tapasztalatait itthon érvényesítse. Emlékezésünket zárjuk ma, egy olyan cég bemutatásával, amely úttörő volt Nagyváradon, alapítója Váli József pedig igazi kalandornak számított 1870-ben.

varadi

A város tétlenségének és a kereskedelem mozdulatlanságának korszakában alapította meg szikvízgyárát saját telkén, a Szent János utca 80 szám alatt. Eleinte kicsiben ment a gyártás, mert kevesen igényelték az újfajta itókát. De emberünk nem tágított és abban az időben, amikor az ő gyára egyike volt az ország első szikvízgyárainak, bátran, mert új gépekbe és lovas fogatokba fektetni. És ennek a bátorságnak meg volt az eredménye. A századelőn már az alapító fia, Dr. Váli Péter vezeti a gyárat. Már villanymotor hajtja a modern töltőgépeket. Szűrt, vízvezetéki vizet használnak a gyártáshoz, vegytiszta szénsavval. A korabeli krónika szerint, hat kocsi szállítja a szikvizet Nagyváradra és a megyébe, ahol mintegy százezer, Váli féle üveg van forgalomban. Vajon emlékszik e még valaki a Váli családra? Vajon van még Váli féle szódásüveg magángyűjteményben?

Ezek az iparosok nem alkottak nagyot, nem emlékszik rájuk az irodalom, sőt, már a köztudat se igen. Mégis ők voltak a város azon polgárai, akik vállalkozó szellemükkel, előrelátásukkal kiragadták ezt a drága várost, a középszerűségből és a „boldog békeidők” korának egyik legprosperálóbb, magyar városává tették.

Farkas László, Nagyvárad