Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Váradi gyermekeket is támogat a MOL

A Romániai MOL gyermekegészségügyi programjának keretében a jövő év folyamán, országos szinten 19, a gyermekek érzelmi és művészeti terápiájával foglalkozó civil szervezetet támogatnak, összesen 300 ezer lejjel. Bihar megyéből a nagyváradi Down Egyesület és az Emanuel Hospice Alapítvány nyert el finanszírozást.

varadi gyermekeket

A Romániai MOL és a Közösségért Alapítvány nemrég tették közzé azon civil szervezetek listáját, amelyek támogatást kapnak a MOL nyolcadik gyermekegészségügyi programjának keretében. A finanszírozás révén országos szinten 870 speciális igényű fiatal részesül terápiában. „Az idén kiírt pályázatra több száz projekttel jelentkeztek a civil szervezetek, melyeknek mindegyike lenyűgözött minket szakmai minőség szempontjából. Hihetetlen sikertörténetekről olvashattunk, amelyek ismételten bebizonyították, hogy kitartó munkával és szeretettel még a reménytelennek tűnő helyzeteken is javítani lehet a gyermekek életén” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL vállalat képviselője.

A zsűrizés nyomán végül 19 olyan projektnek ítéltek részleges, vagy teljes finanszírozást, amelyek a 2016 decembere és 2017 augusztusa között zajlanak majd.

„Az egész év folyamán tájékoztatjuk a civil szervezeteket az elérhető lehetőségekről. Amellett, hogy közzé tesszük a pályázatokra való jelentkezés feltételeit és az elért eredményeket, telefon vagy levél útján válaszolunk minden olyan kérdésre, amely a finanszírozási programmal vagy a szakmai feltételekkel kapcsolatos. A folyamatos tájékoztatás és tanácsadás esélyegyenlőséget biztosít a szervezetek számára a beiratkozásban. Az idei évben is megfigyelhető volt, hogy a győztes szervezeteknek mintegy egyharmada idén első ízben vett részt a programban, és sikerült olyan projektekkel jelentkezniük, amelyeknek szakmai színvonala meggyőzte az elbíráló bizottságot” – nyilatkozta András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A finanszírozást nyert projektek listája az alapítvány weboldalán (www.pentrucomunitate.ro), valamint a MOL weboldalán (www.molromania.ro) is megtekinthető.

Sz. G. T.