Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ünnepi vásárfia Székelyhídon, Mihályfalván

Míg a megyeszékhelyen évek óta szerveznek karácsonyi vásárokat, Székelyhídon 2011-ben, Érmihályfalván 2014-ben szerveztek először adventi, karácsonyi kirakodó vásárt. Mihályfalván erre a célra a helyi önkormányzat hat darab összerakható faházikót is vásárolt Székelyföldről, amelyekben helyi vállalkozók karácsonyi portékákat, ünnepi csecsebecséket, péksüteményeket – kürtöskalács, mézeskalács – valamint mézet, sőt volt olyan év, amikor művészeti remekeket is lehetett vásárolni. Vannak állandó árusok, és vannak olyanok is, akik csak egy-két napra veszik-vették igénybe a bódékat.

Sportolók díjazása

Sportolók díjazása

Vásárfia akadt bőven, esténként pedig díszkivilágítás emelte az ünnep hangulatát, nem utolsó sorban maga a városközpont is ünnepi ruhába öltözött.

Székelyhídon már hetedik alkalommal került megszervezésre az érmelléki termékek karácsonyi vására, amelyet az ünnepek előtti hétre, azaz 17–23. közötti napokra időzítettek. A városközpontban itt is fabódékat állítottak fel, ahol különböző ünnepi portékát lehetett vásárolni. Az egész napos vásár mellett délutáni programok is tarkították a kirakodást.

A karácsonyi vásár első napján került sor az 50 éves házasok, illetve a kiemelkedő eredményeket elért sportolók köszöntésére, díjazására. Közreműködött a Hídépítők református ifjúsági kórus, valamint a helyi Zajgó Néptánccsoport.

Ugyanakkor elkezdődtek a különböző színpadi fellépések és a faházak is megteltek karácsonyi portékákkal és egyéb árukkal. A tánckoreográfiákra és egyéb színes előadói kavalkádra felállított színpadon gyermekműsorok, koncertek, kórushangversenyek tarkították a vásári hangulatot.

A gyermekek nemcsak felléptek, de rövid kézműves foglalkozáson is részt vehettek, majd ajándékosztás tette fel a koronát a karácsonyi örömökre.
Az ünnepi rendezvényen sportbemutatókra is sor került, a Törekvés csapat ügyességi játékot, a Phoenix Sportklub pedig hagyományőrző honfoglalás-kori párbajt mutatott be. A rendezvényt a megyei tanács, a Pro Székelyhíd Egyesület, a helyi önkormányzat és egyéb civilszervezetek támogatták.

A karácsonyi hangulat tehát jól meg volt alapozva mindkét érmelléki kisvárosban.

Csak a lelkiekre kellett még egy kis időt szakítani, szánni hogy teljes legyen a születés ünnepe.

S. É.