Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Ünnepelt a váradi magyarság

A rendszerváltás óta idén először tartottak augusztus 20-i ünnepséget Nagyvárad főterén. Az ünnepi istentiszteletet követően megáldották az új kenyeret, és Szent Korona másolatát is megtekinthették az érdeklődők.

Sándor Lajos, Molnár Imola, Mátyás Attila és Dr. Kovács Zsolt

Sándor Lajos, Molnár Imola, Mátyás Attila és Dr. Kovács Zsolt

A Szent László Egyesület és a váradi önkormányzat közös programjai az újvárosi református templomban az ünnepi istentisztelettel kezdődtek. Az istentiszteleten az igét az újvárosi gyülekezet lelkésze Sándor Lajos hirdetett igét a Zsoltárok könyvének harminchatodik része, 6–11. versek alapján. Az istentiszteleten közreműködött a gyülekezet kórusa is. Az istentisztelet végén a részvevők tiszteletüket tehették a Szent Korona másolata előtt, valamint képeket is készíthettek vele.

Az ünnepi istentiszteletet követően Nagyvárad főterén folytatódtak az ünnepi programok. Idén első ízben szervezték és tartották meg az érmelléki gazdák vásárát, amelyen több Bihar megyei gazda és kézműves is megmutathatta és árulhatta termékeit a főtérre kilátogatóknak. Ottjártunkkor a jelenlévők nagy örömmel válogattak a friss zöldségek és fűszerek között.

unnepelt 2

A tegnapi nap fénypontja az új kenyér megáldása volt városunk főterén. A kenyérhez a búzát az érmelléki gazdák biztosították, a megyében őrölték azt lisztté, majd sütötték meg a nagyszalontai kenyérsütődében. Az új kenyérre négy lelkész kérte Isten áldását a jelenlévők előtt. Az első, aki megáldotta a kenyeret a református egyház képviseletében Sándor Lajos volt, őt követte az unitárius egyház lelkésze Molnár Imola. Harmadikként az evangélikus egyház lelkésze Mátyás Attila mondta el ünnepi szavait az érdeklődők előtt, végül de nem utolsó sorban a római katolikus püspökség részéről dr. Kovács Zsolt irodaigazgató mondta el áldást kérő szavait. A kenyeret megáldása után szétosztották a jelenlévőknek, ezzel szimbolizálva, hogy a kenyér mindenkié.

Akik tegnap kilátogattak a főtérre egész napos folklórműsort láthattak és hallhattak, többek között fellépett Heit Loránd zenekarával és Kiss Adrienn, aki a Felszállott a páva című tehetségkutatóban is bizonyította már tudását.

Vincze-Nagy Anikó