Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Újraindult a fürkészés országszerte

Csütörtök délután Erdély magyarok lakta megyéinek iskoláiban népes gyermekhadak gyülekeztek, hogy részt vegyenek a Diákokért Egyesület által megrendezett VI. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny körzeti szakaszán. Több mint 3400 II–IV. osztályos kisdiák és több mint 2200 V–VIII. osztályos nagyobbacska gyerek tette mérlegre helyesírási ismereteit.

ujraindult

Köztudott, hogy versenyünk egy, a korosztálynak szóló tollbamondásból és feladatlapokból áll. A feladatok nem mindenkinek tűntek túl könnyűnek, volt, aki panaszkodott azok nehézségi fokára, míg mások ugyanazt játszva megoldották.

A végleges eredményeket a beérkezések sorrendjében folyamatosan töltjük fel a Diákokért Egyesület honlapjára (www.diakokert.ro).

Ennek a fordulónak a győztesei képviselik majd iskolájukat a megyei fordulóban. A továbbjutók a megyei szakaszon mérhetik össze erejüket újra 2017. február 25-én. A versenyzők 25 százaléka juthat el a megyei szakaszra évfolyamonként és körzetenként.

Bihar megyében hat körzetben versenyeztek az általános iskolások: Diószegen, Érmihályfalván, Margittán, Nagyszalontán, Nagyváradon és Székelyhídon. Itt 210, illetve 167 gyerek vett részt a versenyen az alsó, illetve a felső tagozatról. Nagyváradon két helyszínen zajlott a verseny: a kicsik a 16-os számú Általános Iskolában, a nagyobbak az Ady Endre Elméleti Líceumban vetélkedtek a továbbjutást jelentő helyekért.

A szervezők ezúttal is szeretnék megköszönni a felkészítő, felügyelő és javító kollégáknak a diákokba fektetett energiát, a pozitív hozzáállást és a verseny jó hangulatát. A szülőknek pedig támogatásukat. Fürkésszünk továbbra is együtt!

Versenyünket támogatta a Communitas Alapítvány.

Krasznai Tünde és Demeter Ignác főszervezők