Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Újabb szerződéseket írtak alá

Jó hírekkel kezdődött és folytatódott Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök és Ioan Mang alelnök keddi sajtótájékoztatója: újabb támogatási szerződéseket írtak alá hétfőn Bukarestben.

ujabb

Mint Pásztor Sándor elmondta, hétfőn Bukarestben aláírták az Erdélyi Szigethegységet átszelő út harmadik, Jádremetétől a megyehatárig tartó szakaszának támogatási szerződését, ennek értéke 36,2 millió lej, az első kész szakaszra 134,2 millió lejnyi támogatást kaptak. A tanácselnök hozzátette: idén főleg az utak rendbetételére koncentráltak, hiszen a jó közlekdési infrastruktúra elengedhetetlen a feltétele megye fejlődésének.

A vidékfejlesztési program keretében további 33,4 millió lejes támogatási szerződést írtak alá a Pusztaújlak – Bánlaka – Borszeg (Sirbi) – Tótfalu (Burzuc) közötti, 25 kilométeres út felújítására, tette hozzá Ioan Mang, aki azt is elmondta: ennek a programnak a segítségével 79 kilométernyi, míg a Regionális Operatív programon keresztül 56 kilométernyi  út felújítását végezhetik el.

Optimista Pásztor Sándor a sokáig kétségesnek tartott sorsú, több mint kilencmillió euró értékű megyei egészségügyi stratégiai projekt sorsát illetően. Bár részleteket nem árulhatott el, azt elmondta: a RO-HU projektek monitoringbizottságának ülésén mind a romániai, mind a magyarországi megyék képviselői megértették „ a sajátságos Bihar megyei helyzetet”, így derűlátó a projekt sorsát illetően.  Szintén RO-HU támogatásra számít a megyei stratégiai kulturális projekt révén, ebben Debrecen a megyei önkormányzat partnere, ott a Latinovits Színházat újítanák fel, itt a Körösvidéki Múzeum számíthat további hárommillió eurós támogatásra. A révi menedékház felújítására is határon átívelő pályázattal készülnek, ott 2,2 millió euró a tervezett összeg. Pásztor Sándor azt is elmondta, reményeik szerint az új terminál megépítésére kapnak 2018-banis kormánytámogatást, így összességében körülbelül 107 millió euró támogatást kapott-kap megyénk a már aláírt és aláírás előtt álló szerződsek révén. Ekkora összegnyi támogatás még sosem érkezett Bihar megyébe.

Fried Noémi Lujza