Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Új számítógépek a gyermekvédelemnél

A Veneto Bank társadalmi felelősségvállalási programjának jóvoltából nemrég új számítógépekkel szerelték fel a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (DGASPC) Bihar megyei kirendeltségét. A bankhálózat már évek óta támogat különböző egyesületeket és iskolákat országszerte, az idei jótékonysági akciója pedig Nagyvárad mellett Bukarestben, Bákóban, Jászvásáron és Kolozsváron zajlott.

szamitogep

Az átadásnál jelen volt Cornelia Maior, a 3-as számú gyermekotthon vezetője és Dan Bologan, a Veneto Bank nagyváradi fiókszervezetének vezetője, aki elmondta, hogy reményeik szerint a jobb informatikai rendszer közvetetten elősegíti majd az ellátott fiatalok életkörülményeinek javulását is. A Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak jelenleg mintegy 1500 gyermek és tizenéves áll gondozásában húsz központban.

A program kedvezményezettje volt még a Romániai Make-a-Wish Alapítvány, amelyik lehetővé teszi, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekeknek teljesítsék valamely kívánságát. De számítógépeket kapott még az APEL Egyesület, a bákói kisegítő iskola, a bukaresti Aldo Moro olasz iskola, valamint a kolozsvári Ioan Bob általános iskola is.

Sz. G. T.