Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Új edzővel vágnak neki az idénynek a belényesiek

Utolsóként zárta a 2014–2015-ös fociidényt a Belényesi Bihorul csapata, ám úgy tűnik, az elsők között kezdi meg a felkészülést az új bajnokságra.

A bihariak a Bufteán megtartott U19-es korosztályú bajnokság döntőjében voltak érdekeltek, alig pár napja második helyen zárva a küzdelmet. A főként juniorokból álló Fekete-körös menti város együttese elsőként kezdi el a felkészülést az új idényre. A sietség oka, hogy a Bihorul megnyerte a Román Kupa megyei szakaszát, így alig két hét múlva, július 15-én pályára lép a sorozatban. Ellenfele egyelőre még nem ismert, annyi biztos, hogy harmadosztályú ellenfél látogat majd Belényesbe.

Kevés pihenő jut a belényesi labdarúgóknak

Kevés pihenő jut a belényesi labdarúgóknak

 

Visszatérő edző

A csapat szakvezetését Kovács Rudolf veszi át, aki legutóbb a harmadosztályban szereplő Fugyivásárhelyi SK-t irányította, s amellyel előbb negyedik, tavaly pedig ötödik helyen zárta a küzdelmet. Korábban több éven át dolgozott a belényesi csapatnál, szintén a harmadosztályban (előbb a bennmaradásért küzdött a gárda, ám az utolsó két idényben már a másodosztályba kerülés is elérhető közelségbe került), majd a Mihályfalvi Unireát is edzette ugyancsak a harmadik ligában. Emellett volt a Nagyszalontai Liberty szakvezetője, majd pedig a Bihar FC-nél is megfordult másodedzőként.

Kovács Rudolf négy év után tér haza

Kovács Rudolf négy év után tér haza

 

Komoly tervek

“Örömmel tölt el, hogy Rudy hazatér. Két éves szerződésben egyeztünk meg, az elsőben csapatot szeretnénk építeni, 2017-ben pedig már a harmadosztályba kerülést célozzuk meg” – mondta lapunknak Ionel Goina, a Bihorul CF alelnöke.

A belényesiek legutóbb hatodik helyen végeztek a megyei első osztályban és a megnyerték a Román Kupa megyei szakaszát, de ami ennél is fontosabb, döntőt játszottak az U19-es országos bajnokságban. A felnőtt csapat gerincét (6-7 játékos) pedig az utánpótláscsapat tagjai alkotják.