Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Új arcok és célok a VSK kosárlabdacsapatánál

Szombaton délben az Antonio Alexe Sportcsarnokban került sor a váradi VSK kosárlabdacsapatának első összetartására. Az együttes szurkolóinak egy maroknyi csoportja szintén részt vett az első edzősen, hogy köszöntse a csapat tagjait főként a nyári szünetben igazolt új játékosokat.

 

Az összetartáson kilenc kosárlabdázó volt jelen (a román felnőtt válogatottal EB-selejtezőn szereplő Nicoara, Tibarna és Popescu később csatlakozik az együtteshez) köztük két újonc, a szerb Nenad Markovics és a kanadai Sean Denison.

Egy rövid beszélgetés után, amelyen Şerban Sere menedzser szólt a felkészülés részleteiről, majd Florin Birta klubelnök és Vajai György főtámogató is üdvözölte a játékosokat, a csapat első edzését Igor Ranisavljev vette át. A szerb erőnléti edző tavaly remek munkát végzett a nyári és a téli alapozáson, ennek is köszönhető a VSK által megszerzett bronzérem.

„Kicsivel más ez az összetartás, mint az eddigiek, hiszen több új játékos csatlakozott és csatlakozik a kerethez. A vezetőség és a szakmai stáb úgy vélte, hogy véget ért egy korszak a csapat életében, s a vérfrissítéssel egy új fejezet nyílik, amelyben magasabra tesszük a mércét. A siker kulcsa továbbra is az alapos munka, a fegyelem és a csapatszellem lesz” – mondta Cristian Achim, a VSK edzője, aki azt is elárulta, hogy az új csapatkapitány William Frnaklin lesz, aki a Craiovára igazolt Nemanja Maricstól veszi át a karszalagot.

A VSK kerete: Andrei Ciordaş, Daniel Dillon, Rareş Paşca, Zsarko Csomagic, Radovan Markovics, Sean Denison, William Franklin, Sergiu Pop. Igazoltan hiányzott Titus Nicoară, Bogdan Ţîbîrnă, Daniel Popescu és Horia Hora, míg Vujadin Subotics mától csatlakozik a csapathoz. Holnaptól 12 napon át Debrecenben alapoz majd a váradi együttes, amely a hazatérést követően a Temesvári Timbával játszik edzőmeccset.

Boros Péter

 

Kpsz.

1. Markovics és Denison a VSK két újonca

2. A vezetők és a szakmai stáb is többre vágyik az új idényben