Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Törzsasztal pénteken

December 4-én, pénteken 18 órától az Illyés Gyula könyvesboltban (Teleki, ma Primăriei utca) a Törzsasztal vendége Szijj Ferenc József Attila-díjas író, költő, műfordító, könyvtáros, szerkesztő. Aki kérdez: Kőrössi P. József.

torzsasztal

Szijj Ferenc Szombathelyen született 1958-ban, egyetemi tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-német szakán végezte 1978–1984 között. 1984–1988 között a budapesti Egyetemi Könyvtár könyvtárosa volt. Alapító szerkesztője a Nappali Ház című folyóiratnak (1989), a szerkesztőség tagja a folyóirat megszűnéséig (1996). 1993–2008 között a Magyar Íróválogatottban futballozott. Rövid ideig New Yorkban élt. Többek között Heinrich von Kleist és Franz Kafka elbeszéléseit fordította. Összesen kilenc könyve jelent meg, ezek között több verseskötet, rövidpróza és meseregény is.

Az est szervezője a Várad folyóirat. Szijj Ferenc kötetei a helyszínen kedvezményes áron megvásárolhatók. A belépés díjtalan.