Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Több mint százan mérettek vérnyomást a Caritasnál

tobb mint szazan 1

Október 1-én, vasárnap volt a Szépkorúak Világnapja. Ennek tiszteletére a Caritas Catolica keretében működő Otthoni Beteggondozói Központ ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést végzett hétfőn, az egyházmegyében levő összes munkaponton. A díjmentesen felkínált szolgáltatást összesen 103 – zömében nyugdíjas korú – személy vette igénybe – Nagyváradon, Fugyivásárhelyen, Szalacson, Margittán, Nagyszalontán és Székelyhídon. A Caritas Catolica szakápolói a vizsgálatok elvégzése mellett el is beszélgettek a betegekkel, s amennyiben az eredmények ezt indokolták, küldőcédulát állítottak ki a beteg háziorvosához. „Az idősek iránti tiszteletből minden évben megszervezzük ezt az akciót. Van aki egyszerűen kíváncsiságból jön el, mások azért mert össze szeretnék hasonlítani a szakemberek által mért eredményeket, azokkal amit esetleg saját maguknak mértek meg otthon. Ahol az értékek magasak voltak, ott tanácsoltuk, hogy keressék fel a háziorvosukat vagy szakorvosukat” – nyilatkozta Tóth Andrea, a Caritas Otthoni Beteggondozói Központjának vezetője. „Ilyenkor persze szóba kerülnek az otthon ápolt betegek is, ezért kollégáink házigondozási tanácsokat is adtak mindenkinek, aki igényelte” – tette hozzá.

tobb mint szazan 2

A Nagyváradi Caritas Catolica segélyszervezet keretén belül 1997 óta működik otthoni beteggondozás. Az egészségügyi személyzet a következő szolgáltatásokat végzi a betegek otthonában: injekciók, infúziók beadása, sebek, felfekvések kötözése, vérnyomás és vércukorszint mérése, a betegek személyes higiéniájának biztosítása, gyógytorna, vizelet katéterek felhelyezése és cseréje. Ugyanakkor a központ székhelyén (Nagyvárad, Spartacus utca 31/A) különböző gyógyászati segédeszközök – tolókocsik, mankók, kórházi ágyak, járókeretek – bérelhetők. A központ szerződésben áll a Bihar megyei egészségügyi biztosítópénztárral (CAS), ezáltal lehetővé téve az elszámolt szolgáltatások térítésmentes igénybevételét. Információk a 0259 /470 013, illetve 0771/788-730-as telefonszámokon.

Sz. G. T.