Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Tisztelt szerkesztőség!

Nem tudom, hány éve vagyok a Reggeli Újság előfizetője, de azt hiszem, hogy a megalakulásától.

Őszintén szerettük az újságot a feleségemmel együtt (annak ellenére, hogy ő román tagozaton végzett, mivel vegyes házasságból származik), mert Sütő Éva és Szőke Mária olyan tárgyilagos cikkekkel gazdagította az olvasót, hogy olyan fontos volt az újság, mint a napi betevő. Sajnos ennek vége lett, mint az idei kánikulának, nem tudni, mi okból.

A főszerkesztő úr mesemondó képessége csodálatos, de a Reggeli Újságot nem óvodásoknak szerkesztik, mert azok elhinnék, hogy a korrupciógyanúba keveredett román kormányfő tetteit egy korrupt igazságszolgáltatás nyolc éven át takarta és most a vak tyúk kikaparja az igazságot.

Azt várnánk az újságíróktól és a civil szervezetektől, hogy világítsanak rá bátran a képviselőjelöltek tetteire, még mielőtt megválasztanák őket, hogy olyan egyének kerülhessenek a parlamentbe és a polgármesteri székekbe, akik olyan törvényeket alkotnak, mint például:

  1. a korrupciós ügyeket az ügyészek egy éven belül zárják le;
  2. vezessék be a bírók és ügyészek anyagi felelősségét abban az esetben, ha korrupciós botrányba keverednek;
  3. a bírói testületből kidobott egyének ne folytathassák mint ügyvédek, mert tovább fertőzik az igazságszolgáltatást.

Míg ezek nem lesznek törvénybe iktatva, a jogot végző tiszta és tehetséges fiataljaink nem kapnak munkahelyet.

Ritka sportrovataimmal nem zavarom a Reggeli Újságot, mert egy nyugdíjas edzőnek nincs lehetősége, hogy meghívja a főszerkesztőt egy dinnyekúrára, hogy aztán egy egész oldalt írjon egy sakk- vagy egy asztalitenisz versenyről.

Ne vegye a kritikát a szívére, főszerkesztő úr, mert nem lehet mindenki tökéletes.

Gardó Ferenc,
Székelyhíd

 

Főszerkesztői válasz

Tisztelt Gardó Ferenc! Elsősorban köszönjük őszinte levelét, melyben több problémát is megemlít. Engedje meg – ha már megszólított –, hogy válaszoljak önnek, bízva abban, hogy olvasóinkat érdeklik a feleletek. Kezdjük az elején.

  • Miután a Reggeli Újság kiadója élén igazgatóváltás történt, és egy olyan vezető került a lapot megjelentető cég élére, aki a megalakulása óta nyomon követte az újság dolgainak alakulását, sőt az elmúlt bő hat évben közvetlenül a szerkesztőségi csapat mellett dolgozott, megszületett a döntés, hogy szükséges a redakció megerősítése – esetleges átszervezése. Ennek sok oka volt, legfőképpen az, hogy megtartsák, majd növeljék az olvasói bázist. Személyemet megkeresték és visszahívták a laphoz, hosszas tárgyalássorozat után döntöttem úgy, hogy visszatérek. Határozott és előre mutató feltételeket szabtam, amiket elfogadtak. Akik engem ismernek, tudják, hogy elutasítom a szélsőségeket, a korrekt tájékoztatás híve vagyok. Ebbe nem fér bele a szélsőjobb- vagy a szélsőbaloldali ideológiák terjesztése, és egy általam szerkesztett lapban nem adok teret a megbélyegzésnek, a kirekesztésnek sem. Ezt jól tudva, de teljesen másra hivatkozva a két nevezett kolléganő úgy döntött, nem hajlandó tovább együtt dolgozni a csapattal. Tudjuk, látjuk és halljuk, hogy lejárató hadjárat indult ellenünk (főleg az interneten), de nem foglalkozunk vele, végezzük a dolgunkat és megyünk előre. Haladunk. Most egy kiegyensúlyozott, korrekt lapot tarthat kezében az olvasó. A tárgyilagosságunk nem vonható kétsége, a közölt információink hitelesek.
  • Főszerkesztőként sem szoktam mesélni. Ugyancsak nem szoktam volt védeni a korrupcióval vádolt miniszterelnököt. Ha valaki olvassa a lapot, annak ez egyértelmű. Elég visszalapozni és megkeresni, miről mit írtam, vagy mi jelent meg az ügyről az újságban. Több kollégámmal éppen a kormányfő ellen szólaltunk fel, nem is egyszer.
  • Az igazságszolgáltatásnak biztosan jót tenne, ha időkeretek közé szorítanák az ügyek kivizsgálását. De tudhatjuk, láthatjuk jól, Iustitia szolgái nemcsak az igazság zsoldosai. Bizony nagyon sok esetről kiderül vagy egyértelműen látszik, hogy politikai indíttatású, ergo a recsegő-ropogó igazságszolgáltatásra még mindig túl nagy hatással van a politika. És ameddig ez így marad, sok változásra nem lehet számítani.
  • Ha ön azt feltételezi, hogy azért készítettünk a szezonban dinnyeriportot, mert kúrára invitált bennünket a gazda, téved. Azért készítettük az anyagot, mert aktuális volt, és mert idén rajtunk kívül addig senki nem vette a fáradtságot, hogy a helyszínen szemrevételezze, mi a helyzet a dinnyetermesztéssel. A gazdát találomra választottuk ki.
  • Amennyiben hírei vannak különböző sporteseményekről, ám ezekről nem értesíti lapunkat, és más forrásból sem tudunk az eseményről, akkor hogyan várható el, hogy részt vegyünk rajta? Másrészt a kiszállásainkat több szempont alapján szervezzük: fontosság (aktualitás), érdekesség, idő, az érintett réteg mérete, közérdeklődésre számot tarthatóság stb. Ez ilyen egyszerű.
  • Senki sem tökéletes, zárja levelét Gardó úr. Hát persze, hogy nem. Ha tudnánk, mi a tökéletesség, akkor nem itt tartanánk sem mi, sem önök, sem a magyarság.

Üdvözlettel,

Borsi Balázs, 
főszerkesztő