Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Tézisek a hülyéről

Előrebocsátom: mindaz, amit a „hülyéről” mondok, és egyáltalán az, hogy mondok valamit, nem zárja ki a tévedés lehetőségét. A „hülye” szó szükségesnél többszöri előfordulása írásomban szándékos, nem véletlenszerű. Ugyanakkor biztosítom az olvasót, hogy a „hülye” fogalmával kapcsolatos állításaim mögött nincs rosszindulat, sem megvetés, csupán meggondolkodtatni akarás.

Igenis, hülyék vannak. Ők azok, akik mindig mellébeszélnek, akik azt is értik, amit nem értenek. Fittyet hánynak az érvekre, a logikára, a jóérzésre. Ezért vitázni velük nemcsak értelmetlen, hanem lehetetlen is. Valaki nem azért hülye, mert nem érti a dolgokat, hanem azért, mert észre sem veszi, hogy nem érti, és ha felhívják rá a figyelmét, akkor sem érti.  Elsősorban azok megnyugtatására, akik netán magukra vennék megállapításaimat, sietek leszögezni, hogy a legtöbb ember csak egy kicsit hülye, ezért tulajdonképpen nem is nevezhető hülyének. Az igazi hülye az, aki nagyon hülye!… Ha valakiben fölmerülne, hogy talán hülye is lehetne, ez a legbiztosabb jele annak, hogy nem hülye. Ugyanis a hülyének nincsenek kétségei, nincs kilátása önmagából, és nincs önkritikája sem.

A hülye nem hibás amiatt, hogy hülye, ezért őt csak megérteni lehet. Más a helyzet azonban, ha a hülyék olyan társadalmi pozicióba kerülnek, hogy döntésüktől függ sok ember – vagy akár az egész társadalom – élete!… Ilyen esetben nem kerülhetik el mély ellenszenvünket. A hülye általában nem szenved a saját hülyeségétől, nincs lelkiismerete, ennélfogva bűntudata sincs.  A hülye lehet rosszindulatú, de jóságos és kedves is. Jókedvre is derülhetünk a társaságában, de azonosulni nemigen tudunk vele, mert tudjuk,hogy hülye. Minden igazi hülye reménytelen eset. Természetesen én a “normális”, “okosként”megjelenő hülyéről beszélek, arról, aki közöttünk jár, és egyébként sikeresen alkalmazkodik, hisz a zsigereiben érzi az érvényesülés lehetőségeit. Eltekintek tehát a “patologikus” hülyétől, mivel ez utóbbi hasonlít az elmebeteghez, az elmebetegekkel pedig az elmeorvosok foglalkoznak. Fontosnak tartom még hangsúlyozni, hogy különbség van a “hülye” és a “hülyéskedés” között. A hülye nem tud hülyéskedni. Aki tud hülyéskedni, az nem lehet hülye. Aki nem tud hülyéskedni, az élni sem tud!…

Az utóbbi időben nagyon foglalkoztat egy kérdés: mi lenne, ha egyszer rájönnénk arra, hogy mindannyian mellébeszéltünk, vagyis hülyék voltunk? Talán ez lenne az egyetlen bizonyíték arra, hogy nem is vagyunk olyan hülyék…

Blága L. József