Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Tévhitek, tapasztalatok és kérdések

A múlt héten tartotta a nagyváradi La Leche Liga idei első találkozóját. Ezúttal a szoptatást övező tévhitekről beszélgetett a várandósokkal és kisgyermekes anyukákkal a csoport két vezetője, Bruncsák Anna és Kovács Katalin.
Sorra érkeztek az édesanyák csemetéikkel, illetve a várandósak a múlt kedden tíz órára a Kanonok sor 13. szám alatti emeleti terembe meghirdetett babás-mamás találkozóra. Volt, aki először vett részt az eseményen, mások régi ismerősként léptek be az ajtón. Végül több mint egytucatnyian gyűltek össze, s amíg az anyukák a szoptatást övező tévhitekből szemezgettek és beszélték meg azokat, a kicsik vígan játszottak a terem közepén.
A La Leche Ligát (LLL) 1956-ban néhány édesanya alapította az Amerikai Egyesült Államokban, akkor, amikor drasztikusan csökkent ott azoknak a nőknek a száma, akik szülés után anyatejjel táplálták csecsemőjüket, részletezte a beszélgetés kezdetén Kovács Katalin. Rangos szervezetté nőtte ki magát, és mára több mint hatvan országban van jelen, egyebek mellett öt éve Nagyváradon is. Mint megtudtuk, Romániában ezen kívül Bukarestben működik még LLL-csoport, bár az ország területén vannak még szoptatástámogató csoportok.
Bruncsák Anna ismertette a váradi LLL-csoport havi találkozóinak menetét: négy témakört szoktak megbeszélni, amelyek váltakoznak. Először a szoptatás fontosságáról, majd a szülésről és az első hat hétről esik szó, azután a nehézségek elkerüléséről és a megoldásokról, végül a hozzátáplálást járják körbe. A januári találkozón tehát rendhagyó volt a téma: a tévhitek. Mint elhangzott, sokan „rettenetes tanácsokat” adnak szoptató kismamáknak. A tévhitek azonban nem újkeletűek. A 18. századi Ausztriában például a gazdagok körében alantas dolognak vélték az anyatejjel való táplálást, s ezért jobb esetben dadát fogadtak a csecsemő mellé, rosszabb esetben cukros vizet vagy egyből tehéntejet adtak a kicsiknek. Feljegyzések maradtak fenn arról, hogy például Mozart családjában sem volt „divat” a szoptatás. A hatból két gyermek maradt csak életben, s azok is nagyon betegesek voltak.

Bruncsák Anna és Kovács Katalin

Bruncsák Anna és Kovács Katalin

A csoport és annak céljai ismertetését követően a jelenlévők bemutatkozó köre következett, majd sorra kerültek a papírlapokra írt tévhitek, amelyekből mindenki kapott néhányat. Az édesanyák saját tapasztalataikat oszthatták meg egymással ezek kapcsán, a várandósok feltehették esetleges kérdéseiket, a csoportvezetők pedig egy-egy tévhit megbeszélése után tisztázták a fogalmakat, összegezték a legfontosabb tudnivalókat. Például tévhit az, hangzott el, hogy szülés után egyből a kismamának még nincs teje. A tejtermelés a méhlepény leválása után indul meg. A szülés utáni első óra, az aranyóra azért fontos, részletezték a csoportvezetők, mert a gyermek-anya kapcsolatban agyi szinten is megalapozza a fizikai kötődést, és pozitívan befolyásolja a szoptatást. Természetesen ha valamiért ezt az első órát a baba és a mama nem együtt tölti, az nem jelenti azt, hogy utána nem lehet jót kihozni az egészből. Azt is tanácsolták a leendő anyukáknak, hogy merjék megbeszélni az orvosukkal a szülés menetét, hogy mit szeretnének. Azután arról is szó volt, hogy mérni kell-e a szopott mennyiséget. A helyes technika nagyon fontos, mondták a csoportvezetők, és figyelni kell a pelenkát és annak tartalmát is – ebből ugyanis sokminden megállapítható. Ráadásul a táplálásnál a genetikai adottságokat is figyelembe kell venni. A tévhitek sorában az is előkerült, hogy próbaszoptatással megállapítható-e, hogy eleget eszik a gyerek, van-e elég teje a mamának, de az is, hogy a besárgult babát szabad-e szoptatni. Mindezek megbeszélése mellett természetesen sok egyéb, a szüléssel, szoptatással kapcsolatos kérdés is szóba jött. Sokféle vélemény, tapasztalat elhangzott az egy- vagy többgyermekes édesanyáktól, mindenki más és más élményekről számolt be, de szó esett egyéni és általános nehézségekről, sőt a kötetlen beszélgetés során a kórházi ellátás milyenségét is megemlítették.
A csoportvezetők a kétórás találkozó alkalmával igyekeztek mindenkinek a kérdéseire választ adni, hiszen volt, akit az érdekelt, ihat-e kávét, amíg a gyermekét anyatejjel táplálja, vagy hogy milyen ételeket nem tanácsos fogyasztania. Bruncsák Anna és Kovács Katalin egyébként önkéntesen segítik az édesanyákat, néhány évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy szükség lenne Váradon egy szoptatástámogató csoportra. Ekkor vették fel az LLL-el a kapcsolatot, s remélik, hogy az ország más pontjain is lesz még akkreditált tanácsadás.
László Emese