Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Testvértelepülési megállapodás Kiskereki és Kereki között

Szombaton délelőtt együttműködési megállapodást írtak alá a Keskereki és a Somogy megyei Kereki (Magyarország) községek elöljárói. Utóbbi település polgármesterével, Csicsai László Viktorral ötfős delegáció érkezett az érmelléki községbe, amelynek tagjai egyúttal részt vettek a Kiskerekihez tartozó Asszonyvására falunapi ünnepségén is, illetve tiszteletüket tették a községközpont háborús emlékművénél, valamint a Kuthy Sándor esperes emlékére állított kopjafánál Asszonyvásárán.

testvertelepulesi 1

A megállapodás aláírása: Nyíri Sándor és Csicsai László Viktor polgármesterek

Nyíri Sándor községi polgármester a megállapodás előzményeiről is beszámolt, mely szerint néhány esztendővel ezelőtt a magyarországi település elöljárói átutazóban voltak Nagyvárad irányából Szatmárnémeti felé, amikor a műút mentén, a bekötőútnál megpillantották Kiskereki település névtábláját. Úgy döntöttek, tesznek egy kitérőt, és megnézik azt a falut, amely szinte azonos nevet visel a határon túli lakhelyükkel. Így kezdődött tehát a testvértelepülések közötti megállapodás története. Az erről szóló szerződést szombaton pecsételték meg aláírásaikkal. A dokumentum lefed minden kiaknázható együttműködési lehetőséget mind gazdasági, mind kulturális, illetve pályázati szinten is.

Ünnepi beszéd és közös koszorúzás kiskereki háborús emlékműnél

Ünnepi beszéd és közös koszorúzás a kiskereki háborús emlékműnél

Ez alkalomból jelen voltak Kiskereki más testvértelepüléseinek delegációi is: a Hajdú Bihar megyei Kokad (Magyarország), a felvidéki Gömörhosszúszó (Szlovákia), valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Veszprémvarsány (Magyarország) tűzoltó egyleteinek egy-egy küldöttsége is, amelyekkel nemrégiben kötöttek testvéregyleti megállapodást – tette hozzá Nyíri Sándor.

S. É.