Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Tényleg boldog vagy?

Legtöbben a boldogság fogalmát magától értetődőnek veszik. Sokan hajlanak arra, hogy azonosítsák a szükségletek (anyagi, fiziológiai, szellemi stb.) kielégítését kísérő elégedettséggel. Ennek ellentmond az az antropológiai megállapítás, hogy az ember egy „örökös kielégítetlen”. Nem mindegy az sem, hogy az alacsonyrendű, anyagi-testi élvezeteket, vagy inkább az emberhez méltóbb, magasabb rendű, szellemi élvezeteket részesíted előnyben.

Az önelégültség könnyen összetéveszthető a boldogsággal, de mennyire távol áll egy önelégült ember a léttől… Minél többet és alaposabban gondolkozik valaki, minél több problémára terjed ki a figyelme, annál több lesz a kételye, és annál óvatosabban viszonyul a boldogság lehetőségének kérdéséhez.

Úgy tűnik, a boldogság alapja az a hit, illúzió, hogy van egy ideális emberi létállapot, amelyre mindenkinek törekednie kell. Ennek cáfolata nem más, mint szövevényes, ellentmondásokkal terhes mindennapi életünk valósága. Boldogságunk már csak azért is kérdéses, mert mindig vannak olyanok, akik folyton lehúznak, ill. kihasználnak bennünket, akik hazudnak nekünk, akik nem adják meg személyünknek a feltétlen tiszteletet.

Az élet szenvedés és öröm.

A „boldogság” mint megalapozott, tartós lelkiállapot, mint „jóllét” (Arisztotelész) egyszerűen nem létezik, mert életünk kiszámíthatatlan, lépten-nyomon a halál leselkedik ránk, másrészt nem is örülhetsz igazán, amikor látod, hogy a világ nem olyan, amilyennek lennie kellene. A boldogság ígérete tehát az ember egyik legnagyobb hazugsága önmagának.

Boldognak lenni, annyi, mint megfeledkezni létünk állandó fenyegetettségéről, elfordítani a fejed a világ szenvedésétől, tagadni a létezés problematikusságát. Az „egyetemes szeretet” ideájának hirdetése éppolyan képmutatás, mint az, hogy azt mondod: „boldog vagyok”. A „boldogság” mint idillikus, gondtalan létállapot utáni sóvárgás, és mint cél dominanciája a köznapi tudatban, a szellemi tunyaság, megrekedtség jele. Közhelyként hódít az a felfogás, hogy aki nem képes boldog lenni, az nem is lehet egész ember. A média „boldogság-receptekkel” halmozza el fogyasztóit, „tudományos” tanácsokkal teszi könnyebbé a boldogság elérését az átlagember számára. A feltétlen boldogulás erkölcsi törvényének tudományos színezetű giccses romantikája életelvvé lép elő, létrehozva a „boldogok”(a társadalomba integrálódottak) és a „boldogtalanok” (a perememberek) világát. Számomra idegen ez az életszemlélet. Emiatt kénytelen vagyok a boldogság helyett az életet választani.

Akik folyton a „boldogságról” mint életcélról fecsegnek, megfeledkeznek arról, hogy létezésünk nem arról szól, hogy mindenképpen boldognak kell lennünk, hanem inkább arról, hogy természetes módon kibontakoztassuk kreativitásunkat, csökkentsük a magunk és a mások szenvedését, néha örüljünk a szépnek, jónak, igaznak, próbáljuk megérteni egymást, és legjobb esetben felelősséget vállaljunk, akár szenvedések árán is, azért a léthelyzetért, amit tudatosan vagy nem tudatosan előidéztünk. Egyszóval a „boldogság” és a hiteles emberi egzisztencia kizárják egymást.

Ha ezek után is úgy érzed, boldog vagy, elhiszem neked, ám ugyanakkor aggódni fogok érted. Tényleg boldog vagy?

Blága L. József