Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Teltház tapsolt a Mókának

Vasárnap került sor Mihályfalván a Móka színjátszó csoport szilveszteri kabaréjának ismétlésére. Míg az óévbúcsúztató mulatságon, illetve előadáson mintegy százfős törzsközönség tapsolt a társulatnak, ezúttal megközelítőleg háromszázan nevettek, szórakoztak az elmúlt tíz esztendő válogatott jelenetein. Volt az összeállításban pedagógusokat megkeserítő Rémosztály, meseszatíra Homokfehérke képében, volt 500 eurós Parti, amelyben örömfiúk „dolgoztak” meg a pénzükért, valamint két Rejtő-bohózat is – Tévedésből jelentik, Herkules bonbon – próbára tette a rekeszizmokat. Szem nem maradt szárazon az önkormányzatok szociális osztályán történő jelenetek megelevenítése alatt sem, a betétdalokba pedig legtöbbször még a közönség is bekapcsolódott. Az estre, ráadásként egy fergeteges operett-összeállítás tette rá a pontot, Boros József, Kulcsár Ágnes és Szabó János tolmácsolásában.

S. É.

Kulcsár Ágnes és Szabó János a Herkules bonbon jelenetben

Kulcsár Ágnes és Szabó János a Herkules bonbon jelenetben