Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Tavalyi eredmények, idei tervek

Milyen is volt az elmúlt 2017-es esztendő, és mit várunk, mit tervezünk az idei, 2018-as évben? Ezt a kérdést tettük fel több ismert személyiségnek. Összeállításunkat itt olvashatják.

Balogh Joe, zenész

Balogh Joe

Balogh Joe, zenész

Nem mondhatnám, hogy 2017 egy unalmas év volt, kaptam én hideget-meleget, a Szubjektív nagyváradi rocktropológia című, bemutatkozó könyvem okán, ami nem botránykönyvnek indult, ennek ellenére, úgy tűnik, annak sikeredett, az lett belőle. Már picit kezdtem rettegni, hogy ez is a soha senki által el nem olvasott könyvek polcára fog kerülni…

Nem lesz unalmas a 2018-as év – ez már be van táblázva –, jelenleg éppen négy könyvemen dolgozom, már jó ideje, s ebből legalább kettővel szeretném „megörvendeztetni” kritikusaimat.

Zenei téren is lépek, búcsúkoncertem 2018 -ban sem lesz, inkább az új lemezem anyagát szeretném a dzsesszkedvelők körében promoválni. E zenei projektben számos határon túli ismert művészre, valamint nagyváradi kollégáimra, remélem, bizton számíthatok.

 

Dr. Budaházy István

Dr. Budaházy István

Dr. Budaházy István, nyugalmazott főgyógyszerész:

Megint eltelt egy, számomra „sok X-ik” esztendő, és megérkezett az új reményekkel kecsegtető új év. Ilyenkor jó, ha az ember mérlegelve visszatekint az elmúlt időszak személyes eseményeire, teljesítményeire. Ennek az analízisnek jelenlegi eredménye, hogy az öt évtizedes szakmai működés után, a nagy „nyugalomban” is megpróbáltam aktív maradni. Néhány közölt tanulmány és bemutatott szakmai előadás volt a 2017. év eredménye. A még munkában lévő stúdiumok, dolgozatok kötik össze a két egymásból kinövő esztendő feladatait, amihez remélem, elég erőt és jó egészséget kapok a sorstól. Hasonló optimista bizalmat kívánok mindenkinek, és egy boldog, békés, sikeres új esztendőt 2018-ra.

 

Dutka András

Dutka András

Dutka András (Andy Roll), zeneszerző, énekes:

2017 az elvárások és a változások éve volt. Egy nagyobb terv füstbe ment, helyette más tervek születtek. Az egyik bejött (A Dal 2018), egy másikon pedig több munka lesz, mint gondoltam volna. Ami nem rossz… Hazaköltöztem Bukarestből, ami lényeges változást hozott az életemben. Ákos fiam lassan 14 éves lesz, és úgy döntöttem, hogy mellette a helyem. Persze Várad egy profi zenész szempontjából nem a legjobb hely, de hát egyszer hopp, máskor kopp. Ez is egy kihívás, amin érdemes elindulni…

2018?! Sok függ attól, hogy A Dalban meddig jutok el. Egyelőre egy tüdőgyulladásból épültem fel, elment a hangom, és ugye ilyenkor a bizonytalanság lakást talál az emberben. Azt viszont biztosan tudom, hogy ha 85%-ban meglesz a versenyre, a siker garantált. Tehát ez az év is elvárásokkal és változásokkal lesz tele…

Boldog új évet kívánok a kedves olvasóknak! És ha tetszik a Turn the lights on című dalom, szavazzatok rám!

 

Kardos M. Róbert

Kardos M. Róbert

Kardos M. Róbert, a Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának művésze:

Színészi pályafutásom egyik kimagasló éve volt 2017, mert eljátszhattam Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör drámájában Acdak szerepét. Ebben a színműben nyomon követhető a színvonalas, igényes művészi munka, az odaadás, a közönség iránti tisztelet. Mindig is a közönség iránti tisztelet, szeretet vezérelt művészi munkámban, így szeretném folytatni 2018-ban is. Köszönöm a családom támogatását, otthon leginkább apaszerepet játszom, legnagyobb élményem az, amint napról napra látom kisfiam, Miklóska növekedését!

 

Kéri Gáspár

Kéri Gáspár

Kéri Gáspár, fogorvos:

Az Érmellék épített örökségének számon tartóját, a székelyhídi fogorvost kérdeztük, milyen elképzelései vannak a 2018-as esztendőre, miket tervez elindítani, begyűjteni, befejezni. Mint mondta, a 2002-ben kialakított gálospetri középparaszti tájház és a 2011-ben megmentett szalacsi zsellérház után, szintén Gálospetriben vásárolta meg az egyik Draveczky-kúriát is, amelyből uradalmi portát szeretne kialakítani, így mindhárom társadalmi réteg lakhatási körülményeit megjelenítené az Érmelléken. A szalacsi zsellérház még nem teljes, ugyanis minden portának vannak tartozékai, így a zsellérportához hozzá tartozott a fásszín is, amellyel a jövő évben tervezi kiegészíteni a szalacsi skanzent. Szintén Szalacson fogott neki egy 1807-ben épült pince felújításának is, ezt tervezi befejezni a jövő esztendőben másik kettővel (egy 1880-ból és egy 1913-ban épülettel) egyetemben. Ugyanakkor tervben van egy kommunista gazdaságból származó bortároló restaurálása is, amely bár igénytelenebb kivitelezésű, de azt is eredeti formájában tervezi visszaállítani.

 

Kristófi Krisztina

Kristófi Krisztina

Kristófi Krisztina, háziasszony

Mint főállású édesanya, nagyon-nagyon büszke vagyok a gyermekeim eredményeire, amelyeket az elmúlt évben értek el. Remélem, az új évben is így lesz ez, mert számomra ez a legfontosabb megvalósítás.

 

Mihálka Nándor

Mihálka Nándor

Mihálka Nándor, a nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum archeológusa:

A 2017-es évre, mint egy nagyon szép, de rendkívül küzdelmes évre gondolok vissza. A Vármúzeum kiállításainak és szakmai kapcsolatainak a kiépítése került előtérbe, valamint végre elkezdhettük a vár régészeti leletanyagának a feldolgozását is, mely hosszú évekre lefoglal bennünket. Családi életünkbe még a tavalyelőtt betoppant csöppség, Szabolcs cseperedése sok boldogságot okoz nekünk, a nagyszüleinek és a teljes rokonságnak.

Hogy mire számítok a jövő évvel kapcsolatban? Igyekszem szakmailag még többet fejlődni, s megpróbálok a váradi és a bihari magyar közösség hasznos tagjaként tevékenykedni. A Reggeli Újság szerkesztőségének és minden kedves olvasójának boldog új évet kívánok!

 

Ovi D. Pop

Ovi D. Pop

Ovi D. Pop, nagyváradi fotóművész:

A 2017-es év számomra egy nagyon sikeres év volt, családilag és szakmailag is. A fiam bejutott a Gojdu Országos Kollégium kilencedik osztályába, 9.75-ös médiával. Újraházasodtam, szép feleségem, Antónia tanárnő a Partiumi Keresztény Egyetemen. Mint fotós nagyon sok díjat nyertem 21 országban, megszerveztem első nemzetközi szalonomat az új Varadinum Fotóklubon keresztül, év elején részt vettem és felszólaltam Indiában egy fotós kongresszuson, és sikerrel zártam a fotós tanfolyamot is, amit Nagyváradon és Szatmárnémetiben tartok. Január 5-én megyek Kínába, ahol zsűrizni fogok, felszólalok egy másik kongresszuson, majd Mongóliába utazom a világ 100 legjobb fotósával. Az idei évre főleg egészségre vágyom, a többit majd munkával és szeretettel elintézem.

 

Pető Dalma

Pető Dalma

Pető Dalma, nagyváradi önkormányzati képviselő, az Ovisuli Egyesület vezetője:

Gyerekkorom óta sportolok, és a sport sok mindenre megtanított: kitartásra, fegyelemre, következetességre, pontosságra. Nap mint nap tapasztalom, hogy mennyire fontosak ezek a dolgok, mert hozzásegítenek az eredményességhez. 2017-ben lettem önkormányzati képviselő, és úgy érzem, hogy sikerült a rám bízott/elvállalt feladatokat teljesíteni. 2018-ban szeretném ugyanígy folytatni közéleti tevékenységemet, hogy minél közelebb kerüljek a nagyváradi magyar emberekhez, segítsek gondjaik-bajaik megoldásában. Ehhez szükséges, hogy ők is bizalommal forduljanak hozzám. Az új évet a BIZALOM jegyében szeretném elkezdeni!

 

Sorean László

Sorean László

Sorean László, a Nagyszalontai Tengo SK lábteniszcsapatának edzője és vezetője:

Sportsikerekben az eddigi legjobb, leggazdagabb volt a 2017-es év, hiszen egyéni világbajnoki ezüstérem és csapat klubvilágkupa-serleg került a klub és a nagyszalontai sport kirakatába. Edzőként nemcsak a sikerekért küzdünk, hanem sportolóink emberi oldalára is nagy hangsúlyt helyezünk, annak érdekében, hogy pályafutásuk után hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Megtisztelő volt, hogy átvehettem szülővárosom, Nagyszalonta díszpolgári címét, hiszen sportolóként és edzőként is, azért dolgoztam és dolgozom, hogy a világ sporttérképére is felkerüljön a hajdúváros.

 

Szabó János

Szabó János

Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport vezetője és rendezője:

A Móka jövő esztendei eseménynaptára már „színültig” van: minden meghívás rangos magyarországi színjátszó találkozókra, fesztiválokra szól.

Februárban Balassagyarmatra, a Madách Imre Irodalmi Színjátszó Napokra (ISZN), július első hétvégéjén a Komlói Amatőr Színházi Találkozóra (KASZT) – erre már idén a Veszprém megyei Ajkán megrendezett Arany Deszka Fesztiválon meghívást kaptak Pataki András főszervezőtől, aki a soproni színház igazgatója is egyben. Vasváron is részt vesznek a Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon, majd Sopronban a Progress Alternatív és Amatőr Színjátszó Fesztiválon. Ez lenne a külhoni szereplés, valamennyi Molnár Ferenc Az ördög című darabjával.

Kissé fanyar szájízzel fűzte hozzá, hogy a Móka esetében is beigazolódott a mondás, miszerint senki sem lehet próféta a saját hazájában, ugyanis amíg külhonban majd minden fesztivált megnyertek már és szinte záporoznak a meghívások (idén a Budapesti Nemzeti Színházba is hivatalosak Székely Csaba Bányavirág című darabjával), addig itthon semmilyen felkérést nem kapott még a Móka.

 

Széll Kató

Széll Kató

Széll Kató, a Tibor Ernő Galéria titkára:

Boldognak érzem magam, mert a sokrétű tevékenységem, megbízatásom egy feladat, amit szívesen és szeretettel látok el, tehetségem szerint. Mert csak az boldog, aki felismeri isteni küldetését, és annak szenteli földi életét. Boldog új évet kívánok mindenkinek, jó gondolatokkal és szeretettel.

 

Tőkés László

Tőkés László

Tőkés László, EP-képviselő:

2017-ben a Reformáció Emlékévét ünnepeltük, s ennek szellemisége határozta meg egész esztendei tevékenységünket, hiszen több konferenciát szerveztünk, emléktáblákat avattunk. A reformáció egész irányvonala rámutatott arra, hogy ma is szükséges a társadalmi megújulás, azonban nemcsak évfordulók kapcsán, hanem a valóságos, mindennapi életben is. Ami a 2018-as évet illeti, ez az esztendő az igazságos Mátyás király emlékéve lesz, s ez olyan útmutató, mely rávezethet bennünket az igazságkeresésre a közéletben, a politikában is. Nincsenek illúzióim, tudom, nem lesz könnyű ez az igazságkeresés idén, még itt, Bihar megyében sem. A jelenlegi romániai magyar egypártrendszeri struktúrában elég nehéz megtalálni azt az igazságot, mely a nemzet építését szolgálja. A család fontossága, az elvándorlás csökkentése fő feladatunk lesz, az EMNT és az EMNP továbbra is szeretne ezekért tenni, hiszen a demográfiai növekedés önmagában még nem lesz elég visszatartó erő, hogy az elvándorló fiatalokat itthon tartsuk. 2018-ban el kell kezdeni azt a stratégiát, mely segítségével az erdélyi magyaroknak megéri majd itthon maradni, és itt alapítani családot, építeni a jövőt.