Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Tanévnyitó szentmise Székelyhídon

Október elsején vasárnap, Kis Szent Teréz emlékünnepre és tanévnyitó szentmisére került sor a székelyhídi a Szűz Mária, a Világ Királynéja tiszteletére felszentelt római katolikus templomban. A szentmisét Ozsváth József székelyhídi plébános celebrálta, az esemény házigazdája Böjte Csaba ferences szerzetessel, és a jelenleg Dicsőszentmártonban szolgáló Táncos Levente-György plébános.

tanevnyito

Kis Szent Teréz 24 évet élt, de a hit és a Krisztus követése olyan “kis útját” élte és írta meg, hogy II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítói címmel illette, amit rajta kívül eddig három nő kapott meg: Sziénai Szent Katalin, Avilai Szent Teréz és Edith Stein Szent Benedicta.

Böjte Csaba beszédében kiemelte Kis Szent Teréz példamutató életét, aki apácaként egész életét felajánlotta Istennek. Szeretni nem csak akkor kell, amikor megérdemli valaki, hanem állandóan, tehát maradjunk, ne térjünk le a szeretett útjáról. Kis Szent Teréz és saját életében megtörtént esettel támasztotta alá, rámutatva, hogy az utunkba gördülő akadályok, nehézségek nem minden esetben jelentenek rosszat. Sőt, szükségünk van a küzdelemre, a feladatokkal való megbirkózásra, hiszen ezáltal erősödünk meg. Nyugodtan nevezhetjük a szeretett doktorának Kis Szent Terézt, kinek élete arra mutat, tiszteljük, szeressük őszintén embertársainkat.

Kis Szent Teréz szellemében minden nap próbáljunk a magunk apró dolgaiban jók lenni, és Isten minket körülvevő szeretetének jeleit észrevenni és megköszönni, tetteinkben és imáinkban.

Sok sikert kívánt a gyerekeknek az iskolába, tanuljanak sokat.Feladataikat szeretettel, jósággal  vállalják fel, figyeljenek oda, viselkedjenek rendesen.

A szentmise során a Tihanyi Dániel magyarországi színész előadása Halleluja éneke emelte az ünnepi alkalom hangulatát.

Tatai István