Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Tanévnyitó előtti munkálkodás

Terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatón ismertette a váradi tanintézetek tanévkezdés előtti felújítási munkálatait tegnap Ovidiu Mureşan váradi alpolgármester, akit a városháza részéről Benyovszki Tünde, az ingatlankezelőség aligazgatója is elkísért. A közeledő tanévkezdés előtt a legtöbb váradi iskolában és óvodában festenek, tataroznak, nyáron több helyen új sportpályák is épültek. Az idén nagyjából ugyannyi pénzt szánt a város a tanintézetek felújítására, mint tavaly, ez hozzávetőlegesen 15 millió lej. Mureşan elmondta, augusztus végén a tervbe vett felújítások, bővítések 55 százaléka készült el teljesen, a legtöbb helyen iskolakezdésig sikerül befejezni az elkezdett munkálatokat. Lesznek azonban olyan iskolák (például a Nagyváradi Ortodox Líceum) ahol a tanév alatt is zajlanak majd a felújítások, itt ugyanis el sem tudták még kezdeni a festést, vakolást, mivel a kiírt pályázatra nem jelentkezett egyetlen vállalkozó sem, ezért a licitációt meg kell még ismételni.

Benyovszki Tünde és Ovidiu Mureşan

Benyovszki Tünde és Ovidiu Mureşan

A tegnapi terepszemlén a 23-as számú óvodát látogatta meg az alpolgármester, ahol már csak a takarítást kell befejezni, az épület teljes felújítása zömmel kész van. Itt a munkálatok kivitelezése több mint 12 ezer lejbe került. Második helyszínként a 16-os számú középiskolát szemrevételezte Mureşan és kísérete. Itt nemcsak a belső falakat újították, festették át, de a tetőszerkezet cserepeit és az iskolaépület külső hőszigetelését is. Kicserélték több tanteremben a parkettát és a laboratóriumok, mellékhelyiségek járólapjait illetve rendbe tették az ajtókat, ablakokat. Ez a nagyobb felújítás 1,2 millió lejbe került. Jelenleg még dolgoznak az iskolában a festők, kőművesek, de az alpolgármester szerint itt biztosan befejezik iskolakezdésig a munkálatokat.

A váradi önkormányzat tavaly döntötte el, hogy lehetőleg minden iskolaépület mellé új sportpályát építenek, amelyeket szabadidőben, illetve vakáció alatt is használhatnak majd a diákok. Tegnap a Nicolae Bălcescu Középiskola mellett épülő, úgynevezett sportsátort vette szemügyre az alpolgármester. A műanyag szerkezetből felépített sátorban fogják tartani az iskola diákjai a testnevelés órákat, de kézilabda- és focimeccsek lejátszására is alkalmas a modern építmény, mely felépítésébe besegített az iskolai szülőbizottság is. A sátor felépítése 135 ezer lejbe került, és a tanévkezdésig elkészül.

Sz. M.