Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Talpoş lehet a mentőöv?!

Napról napra bizonytalanabbá válik a Nagyváradi Bihar FC labdarúgócsapatának helyzete, de úgy tűnik, a piros-kék gárda maroknyi szurkolótábora is kezd beletörődni abba, hogy a másodosztályú együttes nem tudja elkerülni a véget.

Talpoş „olasz melója” révén juthatna lélegzetvételhez a Bihar FC

Talpoş „olasz melója” révén juthatna lélegzetvételhez a Bihar FC

Tegnap arról kaptunk hírt, hogy a csapat 14 éves csatára, Alexandru Talpoş az olasz Atalanta együttesénél tartózkodik próbajátékon. A labdarúgót Cătălin Sărmăşan játékos-ügynök kísérte el, az ő nevéhez fűződik többek között George Puskas és Claudiu Micovschi Olaszországba szerződése. A 190 cm magas, korához képest kiváló fizikummal rendelkező csatár, aki a tavasszal már bemutatkozott a másodosztályban, a Bihar FC mezében, mentőöv lehet a klub süllyedő hajójának. Abban az esetben, ha az olasz élvonalbeli gárda igényt tartana a csatárra, s pénzt is fizetne érte, akkor a kapott összegből a Bihar FC rendezni tudná tartozásait, s elindulhatna a másodosztály mellett a megyei első osztályban, illetve az ifjúsági bajnokságokban.

Ha sürgősen nem kerül pénz a klub kasszájába, akkor jövő héten nem játsszák le az esedékes Román Kupa találkozót, emiatt pedig kizárják a Bihar FC-t a másodosztályból. A megyei bajnokságban való szereplés szintén pénzkérdés, hiszen a Bihar FC a megyei labdarúgó-egyesület felé is tartozik, s holnapig kapott haladékot, hogy rendezze az adósságot, ellenkező esetben kizárják a megyei első osztály hétvégén kezdődő idényéből. A klubot egyébként is a csőd fenyegeti, a határidő szeptember 29-e, eddig a dátumig közel négyszázezer eurós köztartozást kellene kifizetni.