Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Találkozó és ünnepség az idősek világnapján Mihályfalván

Minden esztendőben október elsején emlékeznek meg szerte a Földön mintegy hatszázmillió idős emberről, akik túl vannak a hatvanadik életévükön. Az ENSZ 1991-ben nyilvánította ezt a napot az idősek világnapjává.

talalkozo 1

Dr. Turucz Mária osztja meg gondolatait

Kedden délelőtt ennek jegyében zajlott a mihályfalvi Egészségügyi-Szociális Központban az a kis ünnepség és szakmai találkozó is, amelynek vendégei a helyi elöljárókon, illetve dr. Turucz Mária megyei tanácsoson kívül a Szépkor Egyesület tagjai, a gálospetri Szentháromság gyermekotthon lakói és a nevelők, valamint a magyarországi Balmazújváros és Hajdúnánás városok szakmabeli képviselői voltak.

A vendégeket Nyakó József polgármester és Csűri József intézményvezető köszöntötte, majd Karsai Attila alpolgármester vette át a szót, aki elöljárói kinevezése előtt a központ igazgatói tisztségét töltötte be. „Hetven-nyolcvan évet megélni nem kis dolog. Ez az ünnep az idősekért van, róluk szól. (…) Igyekszünk odafigyelni idős társainkra, törekszünk egymás mélyebb megértésére, jobb megismerésére, hogy lássuk és keressük egymásban az értékeset, az elsajátításra, a követésre méltót. A fiatal nemzedék az elődök által megalkotott világba születik bele. Munkánkat az elődök eredményeire építve végezzük. (…) Mindennapi munkánkhoz belőlük meríthetünk hitet, erőt, bátorságot.” – fogalmazott Karsai Attila, majd egy szép Antoine de Saint-Exupéry idézettel toldotta meg: „Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kő, amelyet lehelyezel, a világot építi tovább”.

Az alpolgármester megható szavai után dr. Turucz Mária osztotta meg alkalomhoz illő gondolatait, amelyek szerint az idős ember még teljes értékűnek számít, hisz ő jelenti a kitaposott ösvényt és a mindenkori élettapasztalatot. Nélkülük mindannyian szegényebbek lennénk. Az idős ember nem teher. Ő a kapocs a múlt, a jelen és a jövő között.

talalkozo 3

A gálospetri Szentháromság gyermekotthon lakói műsorral kedveskedtek

A Szentháromság gyermekotthon képviseletében Kosza Erzsébet „pótanyuka” mondta el élményeit és tapasztalatait harminckét „gyermekéről”, akik életében a nagyszülők hiánya betölthetetlen űrt képez, majd Bilaţiu Anikó, a mihályfalvi önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó szakreferense számolt be az osztály tevékenységéről. A magyarországi vendégek is átadták szép gondolataikat és jókívánságaikat, végül a Szépkor Egyesület elnöke, Bobeş Erzsébet méltatta a központban dolgozók áldozatos munkáját, elhivatottságát.

Az ünnepi alkalmat a gálospetri otthon lakóinak ajándékműsora zárt, amelyet az ebéd után szakmai értekezlet és tapasztalatcsere követett.

Sütő Éva