Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szüreti bál volt Szalárdon

szuret szalard 1

A múlt szombaton szüreti bált tartottak Szalárdon a helyi RMDSZ-szervezet rendezésében. Szép, napsütéses időben, zeneszó és ostorcsattogtatás kíséretében, énekelve érkeztek meg a táncosok a falu központjába, ahol délelőtt 11 órakor került sor a megnyitóünnepségre. Szülők, nagyszülők, barátok, szomszédok, ismerősök és érdeklődők érkeztek a központi térre, hogy osztozzanak ebben a felemelő élményben. Kőrösi Mária tanítónő, a Pitypang néptánccsoport vezetője köszöntőbeszédét és rövid programismertetőjét Borzási Gyula református lelkipásztor áldása és imája követte, majd a község polgármestere, Nagy Miklós üdvözölte az egybegyűlteket, hangsúlyozván az összefogás és a magyar kultúra megőrzésének fontosságát. Ezután a Pitypang néptánccsoprt és a szalárdi fiatalok bemutatója következett, amellyel kedvet ébresztettek minden jelenlévőben, hogy este részt vegyen a szüreti bálban.
Néhány fénykép készítése után a szüreti táncos fiatalok, Szabó Zsófia vezetésével elindultak hívogatni az esteli bálra, szekerek „röpítették” őket a település minden zegzugába, majd Jákóhodosra és Hegyközszentimrére, a községhez tartozó falvakba. A bálnak a kultúrotthon adott helyet, mely szinte megtelt érdeklődőkkel, akik alig várták már a nap fő eseményét, a tánc- és citeraelőadásokat. A szalárdiak ünnepségét Biró Rozália szenátor is megtisztelte jelenlétével, és elsők között köszöntötte a résztvevőket, elmondva, hogy milyen szívet melengető érzés ennyi boldog arcot és mosolyt látni, megköszönve a helyi RMDSZ-szervezetnek, a helyi tanácsnak, a szervezőknek és táncos gyerekeknek és fiataloknak, hogy egy ilyen hangulatos eseményt hoztak létre, mely a közös munka és az összefogás eredménye. A megjelenteket még Kőrösi Mária tanítónő, Nádudvar település polgármestere és Nagy Miklós, Szalárd polgármestere is köszöntötte, majd kezdetét vette a szemet és fület gyönyörködtető előadások sorozata. Először a Pitypang néptánccsoport mutatta be műsorát, majd a testvértelepülésről, Nádudvarról érkezett citerazenekar lépett fel, ezután a szalárdi fiatalok szüreti táncösszeállítása következett. Mindhárom produkció pompásan sikerült, melyeket vastapssal hálált meg a közönség. Az est koronája a Himnusz eléneklése volt. A szemek örömtől és meghatódottságtól csillogtak.
Aztán kezdetét vette a bál. A felhőtlen mulatozás csak pár percre szakadt félbe, amikor is a nyertes tombolajegyek kisorsolására került sor. A nap folyamán a zenét a RetroBand együttes szolgáltatta, volt büfé is, ahol étel és ital egyaránt kapható volt.
Ez a nap ajándék volt a falunak, a községnek, és reméljük, hogy még nagyon hosszú ideig lesznek ilyen napjaink, amikor együtt örülünk gyermekeink, fiataljaink színvonalas előadásainak, kultúránk továbbadásának és az összefogás bármilyen gyümölcsének. Köszönet ezért a napért a helybéli RMDSZ-nek, a helyi tanácsnak, az oktatóknak, a szervezőknek, de mégis legfőképp a szüreti táncosainknak.
Csegődi Tünde,
Szalárd