Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szertartások, megemlékezők, tömeg

Nagyon sokan látogattak ki szombaton, november 1-jén a nagyváradi Rulikovszki temetőbe, hogy elhunyt szeretteik sírján a keresztény szokás szerint gyertyát gyújtsanak, elhelyezzék a megemlékezés virágait. A Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) hétvégén külön buszjáratokat indított a Szent László tér és a temető között.

A Steinberger kápolnánál római katolikus megemlékezés volt

A Steinberger kápolnánál római katolikus megemlékezés volt

A buszokra az OTL ellenőrei csak azokat engedték fel, akik felmutatták a bérletüket vagy jegyüket, s ez nem egy esetben vezetett hangos szóváltáshoz, veszekedéshez, ugyanis egyesek (főleg cigány emberek) egyszerűen nem voltak hajlandók belátni, hogy jegy nélkül ezen a napon sem szabad közszállítási járműveken közlekedni. Emiatt sorozatosan törtek ki veszekedések mind a Szent László téri, mind a temetőnél levő megállókban, ugyanis az ellenőrök nem engedték felszállni, vagy éppenséggel leszállították a zsúfolt buszokról azokat, akik blattolni akartak.

A városi ravatalozónál a református egyház emlékezése zajlott

A városi ravatalozónál a református egyház emlékezése zajlott

A temető előtti placcon nagyon sok virág- és mécsesárus volt, akik szép forgalmat bonyolítottak le. A Steinberger kápolnánál a római katolikus egyház szertartása szerinti emlékező misét tartottak, melyet Gyenge Béla plébános celebrált Mindenszentek alkalmából, megemlékezve a halottak napjáról is, a városi ravatalozónál pedig a református rend szerinti megemlékezést Veres Kovács Attila, váradolaszi parókus lelkész tartotta. A temető területén nemcsak a temető gondnokság alkalmazottai vigyázták a rendet, de a helyi rendőrség járőrei is jelen voltak. Nagyon sok váradi gyújtott mécsest a Rulikovszki Kázmér síremléke előtt.

Sz. M.