Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szépül a Szacsvay-szobor

Szorgosan folyik a munka Szacsvay Imre nagyváradi, felújítás alatt álló szobránál. Kolozsi Tibor szobrászművész, aki például az aradi Szabadság-szobor és Mátyás király kolozsvári lovasszobrának restaurálásán is dolgozott, munkatársaival az állványokon igyekezett helyrehozni a mártír jegyző szobrán az elmúlt bő száz évben keletkezett sérüléseket.

„A szobrot tisztogatjuk, és bizonyos repedések kerültek elő, mert egy részük gittelve volt. Ezt a gittet kikapartuk és ezekre a repedésekre próbálunk ráhegeszteni, így stabilabb lesz, tehát az eső se megy bele a szoborba és a felszíne is egyenletes lesz” – magyarázat Kolozsi Tibor a munkafolyamatot. Azt is elmondta, hogy régebben, a szobor készítése idején hegesztésre nem volt lehetőség, csak nyitoltak, csavaroztak meg ólommal forrasztottak.

szepul 1

A szobrászművész azt is elmondta, reméli, hogy a héten a munka ezen részét befejezik. Ahol hegesztettek, ott el kell cizellálni, le kell csiszolni a szobor felületét. Ekkor látszani fog, milyen volt a bronz színe, és arra színre kell visszapatinázni az alkotást. Miután a patinát egységesítették, a szobor felületét konzerválják egy réteg viasszal, és ezzel elkészültek.

Kolozsi Tibor, Jakabbfy László és Péter I. Zoltán

Kolozsi Tibor, Jakabbfy László és Péter I. Zoltán

Ezt követően beburkolják a szobrot, hogy ne porosodjon, ameddig a talapzatnál végzik majd a munkát. A szobornál egyébként többen is jelen voltak tegnap a hegesztés elkezdésekor, Péter I. Zoltán helytörténész és Jakabbfy László mérnök is megszemlélte a munkát, és ott volt Ritli László Csongor is, a váradi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.

Fried Noémi Lujza