Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szépkorúakkal készültek karácsonyra a PKE hallgatói

Karácsonyi ajtódíszeket készítettek a Caritas Catolica által működtetett váradszőllősi Szent Márton Idősotthon lakóival a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói december 18-án, hétfőn. A Szociális Munkás és Szociológia szakos, első éves hallgatók, kötelező szakmai gyakorlatuk keretében tartottak közös foglalkozást az otthonban lakó szépkorúakkal.

szepkoruakkal keszultek 1

„Eredetileg énekes műsorral akartuk megörvendeztetni az időseket, de az ünnepek tájékán amúgy is sokan jönnek ide énekelni, és mi úgy gondoltuk, hogy fontosabb az együttlét, a beszélgetés, a közös tevékenység és a közös ráhangolódás az ünnepekre. Most nagyon jó jelentkezés van mindkét egyetemi szakon, így a hallgatóknak csak az egyharmadával tudtunk eljönni egyszerre. Januárban a többi csoporttal is eljövünk” – nyilatkozta Belényi Emese, a szakmai gyakorlat vezetője.

A közös program keretében a kézműves-foglalkozáson túl lehetőség nyílt a generációk közötti találkozásra, tapasztalatcserére is. A hallgatók ugyanakkor készségesen vettek részt az idősotthon bentlakóinak más, mindennapos tevékenységeiben is. Együtt rajzoltak, masnikat készítettek, vagy épp összemérték sakktudásukat a szépkorúakkal.

szepkoruakkal keszultek 2

„Életemben először voltam idősotthonban. Kétszer meg is könnyeztem a helyzetet. Annyira szép, hogy olyan hamar megnyíltak előttünk, és megosztották velünk az életüket. Láttam rajtuk, hogy hiányzik nekik a beszélgetés, a társaság. Azt hiszem hogy így, az ünnepek előtt, a lehető legjobb időpontban jöttünk, de visszatérnék máskor is szívesen” – nyilatkozta Bánházi Kitty, I. éves szociológia szakos hallgató. „Nekem nagyon jó élmény volt ez a közös foglalkozás, hiszen nagyon szeretetteljesen fogadtak minket, pedig idegenként jöttünk ide. Foglalkozni akartak velünk, bevonni a tevékenységekbe. Számomra kicsit olyan, mintha a nagyszüleimmel lennék” – tette hozzá Mercsányi Alexandra, a PKE elsőéves hallgatója.

A közös tevékenység jó hangulatban telt és a foglalkozás végén a fiatalok és idősek együtt is énekelték, az ünnep küszöbén felelevenítve a mindenki által ismert karácsonyi dalokat.

„Eleinte féltem, hogy nem fogom megérteni magam a bentlakókkal, de kellemes csalódás volt. Mindegyiküknek van egy élete, van egy múltja, és nagyon jól esett, hogy meg tudtak nyílni, és megosztották velem. Ők olyan korban vannak, amikor sokmindent megéltek már, és sokat tanulhatunk tőlük, mégis úgy kell gondoznunk őket és vigyáznunk rájuk, mint a gyerekekre” – nyilatkozta a foglalkozás végén Lőrincz Mária, a PKE I. éves szociológia szakos hallgatója.

Sz.G.T.