Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szép eredmények a Körös SK úszóitól

Október utolsó hétvégéjén két rangsoroló erőfelmérőn vettek részt a Nagyváradi Körös SK úszói. Illés Zsolt és Georgeta Schier edzők tanítványai előbb Aradon, majd Hajdúszoboszlón álltak rajtkőre. Előbbi versenyen a 6–10 éves korosztály közel 300 képviselője bizonyította rátermettségét. Kiss Kamilla első lett háton és pillangón, második gyorson, míg a mellúszásban harmadikként ért célba. Andrea Budea két első (gyorson és mellen) és egy harmadik (pillangón) szerzett. Daniel Coroianu második lett pillangón, Andrea Covaciu pedig negyedikként ért célba gyorson Mindannyian a 9 évesek mezőnyében indultak az 50 m-es távon. A 10 évesek között rajthoz álló Mihai Zach két bronzéremmel tért haza, gyorson és háton, ugyancsak az 50 méteres távon.

Eredményes hétvégét zártak a Körös SK úszói

Eredményes hétvégét zártak a Körös SK úszói

A magyarországi versenyen 430 (11 és 16 év közötti életkorú) úszó vett részt, a magyar és a romániai klubok mellett szlovák, cseh és ukrán sportolók is rajtkőre álltak.

A 16 évesek között induló Ioana Buzlea első lett 100 m mellen, második háton és pillangón, míg gyorson harmadikként zárt. Huszár Ingrid egy első (100 m mellen) és két harmadik helyezést (110 m gyors és pillangó) szerzett a 13 évesek között.