Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szent László városának újrafelfedezése

Péntek délután a nagyváradi református püspöki palota dísztermében került sor az első alkalommal megrendezett Szent László Napok hivatalos, ünnepi megnyitójára. A jeles eseményen nagyon sok váradi és nem váradi magyar vett részt, a több száz fős közönség soraiban több magyar politikus is feltűnt, így például Füzes Oszkár nagykövet, Magdó János kolozsvári főkonzul, Csomós Miklós Budapest főpolgármester-helyettese, Pákozdi Csaba, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetője. Az anyaországi politikusokon kívül természetesen sok helyi magyar politikai szereplő is ott volt a megnyitón, az Erdélyi Magyar Néppártból is számos vezetőségi tag jött el, sőt RMDSZ-szes politikus is részt vett az eseményen Szabó Ödön parlamenti képviselő személyében, aki magánemberként vett részt az eseményen.

szent laszlo varosanak(3)

A Szent László díjak kiosztásának egyik pillanata

Ünnepi köszöntőt mondott Zatykó Gyula, a rendezvénysorozat főszervezője, aki örvendetesnek vélte, hogy a városalapító nagy király kultuszának égisze alatt sikerült megmozgatni a helyi magyar közösséget. Tőkés László EP-képviselő is felszólalt, találóan rámutatva arra, hogy az elmúlt években a váradi magyarság közös ünnepeit, kiemelten a Festum Varadinumot RMDSZ-es párteseménnyé próbálták torzítani, s ez majdnem sikerült is nekik teljes egészében, kivéve a római katolikus püspökség szervezte, kizárólag egyházi jelegű zarándoklatot. Márpedig Nagyvárad és az itteni magyarok ennél többet érdemelnek, jelentette ki Tőkés, aki reményét fejezte ki, hogy a Szent László Napok hagyománnyá válása egy olyan jóvátétel lehet, amely valós, a magyarságot, a keresztény hitet erősítő feltöltődés lehet valamennyi résztvevőnek.

Az ünnepi köszöntések után került sor a Szent László díjak kiosztására is, ezt ebben az élvben nagyváradi nagycsaládosok kapták, így a Kristófi és a Tóbiás család. Az ünnepi megnyitó hangulatát a nagyváradi Szent László kórus közreműködése emelte.

Szőke Mária