Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szent László és a civil kurázsi

Mint pár nappal ezelőtt lapunk is beszámolt róla, nagyváradi civilek szervezkedni kezdtek annak érdekében, hogy a felújítás alatt álló Szent László (ma Unirii) téren mégis helyet kapjon városalapító királyunk, Szent László szobra is. A főtér felújítási tervének kidolgozásakor ugyanis sajnálatos módon mostohagyerekként kezelték a Szent László emlékének és kultuszának tisztelgő szobrot, s noha mind a görög katolikus mind az ortodox egyháznak sikerült elérje, hogy egy-egy püspökszobrot kapjanak a Szent László téren, ezt se a nagyváradi katolikusoknak se az érdekképviseleti szerepet felvállaló pártoknak nem sikerült elérjék. Az Ilie Bolojan polgármester vezette önkormányzat azzal érvelt, hogy a katolikus püspökség eredetileg nem igényelte azt, hogy Szent László-szobrot állítsanak a téren, az RMDSZ önkormányzati képviselőinek erre vonatkozó javaslatát pedig a román többség leszavazta. Ezt követően nagyváradi civilek fogtak össze annak érdekében, hogy a városalapító király szobra méltó helyet kapjon az újjáépítendő téren. Megkeresték Böcskei László váradi római katolikus megyés püspököt is a múlt héten, aki elmondta nekik, hogy a püspökség kérvényezte azt, hogy a Szent László téren kerüljön felállításra az a barokk stílusú kőszobor, mely ma a székesegyház sekrestye felőli részén található. A városalapító uralkodót ábrázoló ércszobrot a püspökség nem adja ki a palota kertből. Ami a püspökség beadványát illeti, értesüléseink szerint erre hivatalos választ az egyház nem kapott. Egy múlt heti sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester a Reggeli Újság kérdésére elmondta, megkapta a katolikus püspök beadványát, melyet továbbított a városrendezési osztály illetékeseinek. A szobor körüli vita azonban tovább burjánzott, ugyanis sok váradi polgár úgy vélte, a kis barokk kőszobor minőségét tekintve méltatlan arra, hogy a városalapítót, illetve a váradi magyarságot képviselje a fő téren. Tegnap délben a váradi magyar civilek egy sajtótájékoztatót tartottak a Szent László utca (sikátor) elején, ahol elmondták aláírásgyűjtésbe kezdtek, melyben kérvényezik a város vezetőségétől azt, hogy önkormányzati pénzből igenis állítsanak új szobrot Szent Lászlónak. A tegnapi sajtótájékoztatón a polgárok képviseletében Sztuflák Gyula Ede elmondta, hogy azért gyülekeztek a Szent László sikátor előtt, hogy jelezzék, egész Váradon egyetlen ilyen kis utca lett elnevezve a városalapítóról, tehát igenis jogos a váradi magyar polgárok igénye arra, hogy Szent László méltó helyre kerüljön a mai Váradon. A váradi magyar polgárok pont olyan adófizetők, mint a román polgárok, tehát jogos az igényük arra, hogy a közpénzekből jusson egy szoborra való annak a magyar uralkodónak, aki nélkül maga a város se létezne ma. Az aláírásgyűjtő íveket több helyen alá lehet írni, eddig két pont ismeretes, az Olimpiadei utca 40. szám, illetve a váradi Demokrácia Központ. A polgárok azonban felkeresik a templomokat is és várják azokat, akik önkéntesen segítenek az aláírásgyűjtésben. A sajtótájékoztatón megjelent az Erdélyi Magyar Néppárt két váradi politikusa is, de ők kihangsúlyozták, elsősorban civil váradiként voltak ott. Sztuflák is megerősítette, hogy egyetlen pártot sem hívtak meg külön, viszont minden segítséget, támogatást szívesen vesznek, hiszen a Szent László kultusz méltó ápolása pártálláson és felekezeteken túl össze kell fogja a váradi magyarokat.

Szőke Mária 

A városalapító szobra a bazilika előtt

A városalapító szobra a bazilika előtt

Az aláírásgyűjtő ív

Az aláírásgyűjtő ív

A tegnapi sajtótájékoztatón elkezdték gyűjteni az aláírásokat

A tegnapi sajtótájékoztatón elkezdték gyűjteni az aláírásokat