Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szemlélődő ima a Posticumban

Szemlélődő imára várják az érdeklődőket február 20-án, pénteken 18– 20 óra között február 21-én, szombaton pedig 8–12 óra között a Nnagyvráadi Posticum Ifjúsági és Kulturális központba (Teiului/Nagyatádi Szabó István utca 26. sz.)

„A szemlélődő ima egyszerű és spontán kapcsolat az Istennel. Nem cselekedetekkel, vallásos szövegek imádkozásával, hanem teljes önátadásban, magával a létezésünkkel szolgáljuk és dicsérjük Istent. Jézus azt mondta: Isten országa tibennetek van. Ezt a bennünk jelenlévő országot keressük.” – áll a Posticum honlapján.

Fotó: posticum.ro

Fotó: posticum.ro

Szombat délelőtt közös uzsonnát fogyasztanak el. Mindenki hozzon valami könnyű ennivalót (kis gyümölcsöt, kekszet, stb.), fontos, hogy ne azt fogyassza, amit hozott, hanem azt, amit a másik.

Az imaórát Tariska Eszter vezeti (képünkön). A program előtt és után a lelki vezetővel igény szerint lehetőség van személyes beszélgetésre. A részvétel ingyenes.