Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szemetet szennyvíz ellenében

Érmihályfalván a tavaly hivatalba lépett tanács júliusban szembesült először a szatmárnémeti illetőségű Bio Florisal köztisztasági cég beszámolójával, amelyből kiderült az is, hogy a vállalat a környező települések szemetét is a város hulladéktelepére szállítja. Ez azért van így, mert a nagyváradi szeméttelep mellett a mihályfalvi is engedélyezett lerakat, amelynek 2017-ig szól az üzemeltetési engedélye. Mivel a Bio Florisal cégnek a Nagyváradra való szemétszállítás költségesebb lenne, ezért a mihályfalvi hulladéktelepet veszi igénybe Kiskereki, Asszonyvására, illetve Érkeserű falvak esetében, azzal érvelve, hogy ők tartják karban a telepet és ők járták ki az üzemeltetési engedélyeket is. Egy tavaly áprilisban kelt tanácsi határozat azonban mégis betiltotta a három település hulladékának Mihályfalvára való szállítását, amelyet a választások után hivatalba lépett új tanács sem oldott fel. Ennek ellenére mindhárom falu szemetét mind a mai napig a város határába hordják.

szemet 1

A mihályfalvi szeméttelep

A május végi tanácsülésen azonban egy olyan határozattervezetet szavazott meg az önkormányzat, amelyben Margitta is zöld utat kapott a helyi szeméttelep használatára, amíg a Berettyó-parti város ki nem írja az erre vonatkozó közbeszerzést. Cserében a mihályfalvi szippantó kocsik tartalma a margittai szennyvíztárolóba kerül. A határozattervezetből kiderült, a margittai önkormányzatnak is olcsóbb a Mihályfalvára vezető rövidebbik út. Az üzlettel értelemszerűen a Berettyó-partiak járnak jobban.

A határozati javaslat ismertetését heves vita követte a képviselő-testületi ülésen, ugyanis a néppártos tanácsosok azzal érveltek, hogy Margitta lakosságát tekintve kétszer akkora, mint Mihályfalva. Utóbbi a Berettyó-parti városnak és vonzáskörének évi 2,4 tonna szemetét nem képes befogadni, annál is inkább, mivel már 2006-ban a megyei környezetvédelmi ügynökség (APM Bihor) 85 százalékos telítettségűnek határozta meg a helyi szeméttelepet. Garancia pedig arra sincs, hogy nem hoznak-e a városba veszélyes hulladékot is.

A tervezetet négy ellenszavazattal elfogadta a döntéshozó testület, azzal a kitétellel, hogy foglaltassék a szerződésbe: amint a margittai önkormányzat megoldja a közbeszerzést, illetve az éppen épülő mihályfalvi csatornahálózatot beüzemelik, a szerződés érvényét veszíti. Ám ez korántsem nyugtatja meg a mihályfalviakat, akik legfrissebb értesüléseink szerint aláírásgyűjtésbe fogtak az ominózus tanácsi határozat ellen.

Sütő Éva