Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Székelyhídi gyermekek a gyermelyi focitáborban

Székelyhíd és a magyarországi Gyermely kapcsolata lassan már generációkra vezethető vissza. Talán ez annak is köszönhető, hogy Gyermelyen több székelyhídi család telepedett le az évek folyamán. A kapcsolattartás a családi szálak mellett évek óta tart önkormányzati és egyházi szinten is. Néhány éve pedig a labdarúgás is közös pont a két település között, Székelyhíd fiataljai idén hetedik alkalommal vehettek részt egy ötnapos focitáboron.

Hétévesektől tizennyolcig a felvidéki Kürtről, a kárpátaljai Beregszászról és Székelyhídról érkeztek gyerekek, a helybéliekkel együtt több mint százan vettek részt a programokon. A vasárnapi érkezés és letáborozás után, hétfőn reggel már korcsoportokra osztva, a nagyobbak komoly erőnléti edzésekbe kezdtek, míg a kisebbek labdás, játékos ügyességi feladatokat végeztek. Ezt tették az egész hét folyamán, napi két-három alkalommal. Ugyancsak hétfő este zajlott a focitábor hivatalos megnyitója, amelynek házigazdája Kókai Rita, Gyermely polgármestere volt, de tiszteletét tette az ünnepségen Téglás János, Kürt polgármestere és Béres Csaba, Székelyhíd városvezetője is. Az üdvözlő szavak után egy háromcsapatos öregfiúk-bajnokságot rendeztek: a Republic zenekar focicsapata, a Kürti Borászok és a Gyermelyi Öregfiúk között.

Csoportkép Telkiben, a magyar válogatott edzőközpontja előtt

Csoportkép Telkiben, a magyar válogatott edzőközpontja előtt

Kókai Rita köszöntőjében elmondta, ez a tábor nemcsak a sportról kell szóljon, hanem ismerkedésről, barátkozásról, egymás kultúráinak, szokásainak megismeréséről is. Talán ezért is a gyerekek szokás szerint egy épületben vannak elszállásolva, a napi öt étkezés egy helyen zajlik, és a focizó és edző csoportok is vegyesen vannak kialakítva. A csütörtök, mint minden évben, most is a kirándulás napja volt. A srácok előbb a magyar válogatott edzőközpontját látogatták meg Telkiben, majd a Budakeszi Vadasparkot járhatták be, délután pedig a Budai vár és a Halászbástya szépségeiben gyönyörködhettek. Estére mindenki kimerülten, fáradtan érkezett vissza Gyermelyre, az esti szabadtéri szalonnasütésre talán már rányomta bélyegét a pénteki táborzárás elő-hangulata. Mert arról, hogy mindenki jól érezze magát, a helyiek most is gondoskodtak. Tóth Ágnes táborvezető koordinálásával tizen-, huszonéves fiatalok lesték a gyerekek minden kívánságát. A fiatalok arcát és lelkesedését látva, már most biztosak lehetünk abban, hogy jövőre újra elutazunk erre a vendégszerető és gyönyörű Komárom–Esztergom megyei településre.

Juhász György