Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Székelyhídi múltidéző

Az érmelléki dombok nyugati szélén, az Ér-patak mentén fekvő Székelyhidat sem kerülte el az 1800-as évek második felében kiépülő vasútvonal, így az iparosodás is meg tudta vetni lábait ezen a településen, illetve a vidék egyéb helységeiben is. A több száz esztendős feudális rendszer jobbágyainak és zselléreinek életében valami új, valami kézzelfoghatóbb, tapinthatóbb, biztonságosabb világ kezdett kibontakozni. Bár az itteni ember természetéből adódóan nehezen barátkozik az újjal, a be nem járatott dolgokkal, mégis elindult itt is az ipari forradalom, amely alternatívát teremtett a földműveléssel, a nagybirtokkal szemben.

(A régi fotográfiák a székelyhídi Todoszi Miklós gyűjteményéből származnak)

A Létai út

Borovszky Samu (1860–1912) történész, helytörténész szerint a Bihar vármegyéhez tartozó Székelyhídi járás (Székelyhíd, Bihardiószeg, Érolaszi, Hegyközszentmiklós, Asszonyvására, Álmosd, Kokad, Kiskereki, Érköbölkút, Nagyléta, Szentjobb, Újléta) a múlt század eleji gyors iparosodásnak köszönhetően lassan, de kimozdult pangó vizeiből. Ez azt jelenti, hogy a föld függőségéből kiszakadva egyre inkább teret kezdett nyerni az elpolgáriasodás. Borovszky szerint Székelyhídnak ebben az időben már volt postája, távírója és vasúti állomása is. A lakosok kaszinót, polgári olvasó egyesületet, takarékpénztárt, korcsolyázó és csónakázó egyesületet, vadásztársulatot és temetkezési egyesületet tartottak fenn. Volt téglagyára és tűzoltó egyesülete is.

A székelyhídi temetőben nyugszik dr. Gombos Dániel megyei főorvos, aki harminc évig dolgozott a Polgári élethez való lexikon című munkáján.

(A régi fotográfiák a székelyhídi Todoszi Miklós gyűjteményéből származnak)

A főtér a múlt század elején

 

Kitéphetetlen

Az Ér menti emberek, így a székelyhídiak is, a maguk kis szegénységében és szerénységében szerették a nemzet nagyjait. A már említett dr. Gombos Dánielen kívül sok híres embert adtak a világnak: Széky József régészt, Tóth Lajos közírót, műfordítót, Tuduka Oszkár zenekritikust, közírót, Mészáros József bibliográfust, irodalomtörténészt, Tompa Z. Mihály újságírót és több hasonlót, akik megszentelték a helyet. Nem utolsó sorban művészembereket és szorgalmas kisembereket is, akik építették a települést, mentették a múlt kockaköveit, illetve kőbe vésték őseik, hőseik nevét. De mivel a történelem kerekét néha eltéríti egy-egy háború, a kövek is megsemmisülnek, elporladnak. Később a szorgos kezek újra egymásra rakják azokat, így ismét élő lesz a vidék, a település, múlt, annak ellenére, hogy a dolgok természetébe, menetébe paktumok, lánctalpak, megszállók, és meggyalázók avatkoznak bele, kéretlenül, hívatlanul. Az érmelléki ember pedig szüntelen kitartással hozza helyre a történelem szeszélye okozta sebeket, és megtanul élni a világ nagyjai által megszabott szűkebb élettérben is.

A láplakók élete tehát sosem volt könnyű, de minden viszontagságos korszak ellenére gyökerük kitéphetetlen. A régi fotográfiákon rég volt emberek néznek szembe a halandósággal és az örökléttel. Mintha dacolnának mindennel, ami múlandó. Hátuk mögött kezük munkája hirdeti, vannak dolgok, amelyek túl élik alkotóikat, és amíg egyetlen tégla marad belőlük, addig az ember is örök e tájon.

(A régi fotográfiák a székelyhídi Todoszi Miklós gyűjteményéből származnak)

A Stubenberg-kastély a múlt század elején

 

A polgáriasodás

A 19. századi iparosodást és a mezőgazdaság kapitalizálódását bizonyítja az 1872-ben létrehozott Érmelléki Hitel- és Takarékpénztár megalakulása, a mezőgazdász egyletek megszervezése, a vasút megépítése (1855–1877), az iskolahálózat fejlődése – állami, református, katolikus és zsidó elemi iskolák, 1879-től pedig polgári leányiskola és tanonciskola is működik. A művelődési intézmények sem hiányoznak: iparosotthon, könyvtárak, állandó mozi, valamint két nyomda és a Székelyhídi Hírlap című hetilap (1911–1914 között) is jelzi, komoly polgári réteg van kialakulóban.

Székelyhídon Ady Endrének is nagy kultusza volt, aki 1900–1901 között rokoni kapcsolatai révén sokat tartózkodott itt. Szúnyogh Barna helyi földbirtokos sok versét megzenésítette, ezeket előbb Székelyhídon, majd Nagyváradon is bemutatták. Azonban az első világháborút lezáró békeszerződés után Románia határát Székelyhíd mellett húzták meg, amelyet öt esztendő kivételével (második bécsi döntés) a második világháború végkimenetele is szentesített.

(A régi fotográfiák a székelyhídi Todoszi Miklós gyűjteményéből származnak)

A járásbíróság, ma a Petőfi Sándor Elméleti Líceum alsó tagozata

 

A forradalom és szabadságharc szele Székelyhídon

Székelyhíd az 1848-as forradalom és szabadságharc történetében sem maradt ismeretlen.

A településen 1848. májusában új képviselő testületet választottak, majd június 26-án az országgyűlési képviselői választáson a bihari ellenzék neves képviselőjét, a mihályfalvi Bernáth Józsefet választják meg. A nemzetőrség megszervezése Bernáth Gedeon nevéhez fűződik, és a székelyhídi összeíráson négy gyalogos és egy lovas nemzetőr zászlóaljat állítanak föl. Októberben 600 nemzetőr indul Székelyhídról Kraszna felé, Perecsenre és Varsolcra. 1849 tavaszán a nemzetőrség felszerelésére és ellátására Székelyhídról jelentős mennyiségű ruhát és élelmiszert adományoztak. Még 1849 nyarán is újabb szabadcsapatokat állítottak fel Székelyhídon.

(A régi fotográfiák a székelyhídi Todoszi Miklós gyűjteményéből származnak)

Háborús emlékmű az országzászlóval. Később megsemmisítették

A forradalom költője is nyomot hagyott a településen. Petőfi Sándor 1843. november 4. és 23. között vándorszínészként fordult meg itt, és verset is írt (A szerelem, a szerelem…) állítólag Penkertné, Teodorovits Rózához, a helybéli gyógyszerész feleségéhez. A művelődési ház falán ma bronzplakett emlékeztet az eseményre.

(A régi fotográfiák a székelyhídi Todoszi Miklós gyűjteményéből származnak)

A Gazdasági és Iparbank Részvénytársaság. Ma a városi múzeum épülete

Ilyen múlttal vajúdik jelenleg egy olyan település, amely tizenegy esztendeje emelkedett városi rangra. Ma alig van néhány olyan intézménye, mely szentesítené e státuszt. S mivel a kövek maradnak, és mindig egymásra lehet őket rakni, az idő majd bevárja a lápok emberét is.

Sütő Éva

(A régi fotográfiák a székelyhídi Todoszi Miklós gyűjteményéből származnak)