Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szegény Dzsoni és Árnika: a Lilliput Társulat bemutatója

A Szegény Dzsoni és Árnika című előadást december 10-én, vasárnap mutatja be a Szigligeti Színház Lilliput Társulata. A bemutató 11 órától tekinthető meg, melyre helyeket előzetesen foglalni a Szigligeti Színház jegypénztárában lehetséges hétfőtől péntekig 14–19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt. Helyszíne az Árkádia Bábszínház kisterme.

szegeny dzsoni plakat

Az előadást óvodásoknak és kisiskolásoknak ajánlják, amelyben szeretnék a gyerekeknek bemutatni Lázár Ervin gyönyörű, érzékeny mesevilágát. A Szegény Dzsoni és Árnika című mesében különböző kalandok során követhetjük soron a két főszereplőt: Árnikát és Szegény Dzsonit, amely kalandok sikeres megoldásai után a szereplők eljutnak végre a Hétfejű Tündérhez, aki segíthet rajtuk, hogy egyformává válhassanak és megtörhessen a Százarcú Boszorkány átka. A mese pedagógiai szempontból „hagyományos” történet, mert a szereplőkkel könnyedén azonosulhatnak a gyerekek, ezáltal a tanulságot is hamar megértik, hiszen minden gyerek átesett vagy éppen átesik ezeken az érzéseken, így pontos tapasztalatuk, emlékeik lehetnek ezekről az élményekről.

Szereplők: Vári Vivien, Hanyecz Debelka Róbert. Zenészek: Márton Réka, Varga Imre. Lázár Ervin meséjét színpadra írta: Nagy Orsolya. Rendező: Csató Kata. Súgó: Meleg Hortenzia. Zeneszerző: Ádám Rita, Darvas Bence.