Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szalontai szőlőskertek (8.)

Akik a sorozatom előző részeit (1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.) nyomon követték, tudják, hogy olyan színben igyekszem bemutatni a mi nagyszalontai szőlőskerti helyzetképünket, mint amilyen volt a letűnt idők folyamán, ahogyan azt megéltük és megéljük napjainkban is; amely hol vidámságos, míg más oldaláról tekintve, pillanatnyi helyzetképe a kilátástalanság, a végpusztulás határait súrolja. Jól illusztrálja mindez állapotot a mellékelt fotónkon bemutatott szőlőskerti csőszház a dűlő kútágasával együtt, amely már évek óta lakatlanul végórájának idejét várja. Minderre azt is mondhatnánk: ez van, ezt kell szeretni! „A régi szép időknek végleg befellegzett!”. Minek hát a nyomorúságot még jobban kiteregetni? És mindennek ellenére mégis, milyen jövő vár? Hogyan fest, mivel kecsegtet mégis a mai szőlőskerti helyzetképünk? A volt szőlőültetvények nyomán, helyenként olyan viruló, virágos-kertecskék pompáznak, melyek hozamából a szorgalmas gondozója az eladott virágok árából szép nyereséget vág zsebre. Míg mások mást termesztenek, más területen kertészkednek, melyekre szintén nem lehet ráfizetni, tehát embere válogatja, de minderre bővebben a későbbiekben még visszatérünk.

szalontai szoloskertek 8 (1)

Most pedig egy pillanatra, idézzük fel az előbbi részből a mi Lajosunk hozzáállását, aki szerette a dolgok könnyebbik végét megfogni. A témánál maradva, nézzük, mi minden történt az elmúlt évtizedek során, amely a „tiltott gyümölcs” megízlelésének kategóriájába tartozik, s amelyek, uram bocsá’, még napjainkban is megtörténhetnek. Az az Istenadta szőlőskert, olykor nyáridőben, olyan gyönyörű tud lenni, annyira csábítóan ható egyesek számára; ahol a madarak énekelnek, meg még annyi más, romantikus zsibongásában is gyönyörködhetik az emberfia. Ki is használta mindez gyönyörűséget az egyik szerelmespár is egyszer hajdanán. Kilátogattak hát egyikőjük szőlőjébe, oda, ahol azt hitték, ott aztán a Jóisten sem láthatja őket. A számításba mégis hiba csúszott: amikor hancúrozás közben egymásba feledkeztek volna, éppen akkor, valaki egy szép piros almával megdobta őket. Azon nyomban széjjel is ugrottak, mondani sem kell, hogy minden gyönyörűségük kútba esett. A fiú még évtizedek után is emlegette: „Sohasem lehet azt a komiszságot elfeledni, amelyet velünk ott akkor valaki azt művelte”. A furcsa meg az volt az egészben, hogy sohasem tudták meg, hogy ki volt az, aki oly cudarul megtréfálta őket.

Vegyünk egy más történetet. Azt mondja a fiú, aki kiszemelt magának egy leányzót; gyere ki a szőlőmbe, kicsikét hadd beszélgessük egymással. A lány elfogadta az ajánlatát, ki is ment a megbeszélt találkozóra. A fiú is kiment, de nem mutatkozott, hanem megbújva leste a lányt, vajon mit fog az csinálni?. Közben mindarra gondolt, ha te ilyen könnyen kijöttél, hát akkor az annyi is, vajon milyen feleség lenne belőled? Mondta is a lánynak másnap: „Ennyi volt galambom”. De a lány sem ijedt meg a maga árnyékától, hanem keményen visszavágott: „Hát hogyan gondoltad, hé, hogy most már a bugyimat is egy-kettőre levetem neked? Hát még mit nem? Egy ilyen balféknek, mint amilyen te vagy, egy ilyen gyávának, aki még oda sem mertél közelíteni hozzám? Egy ilyen puliszkával mit kezdenék az életben!”

Szőlőből, kapával a vállán hazafelé tart a Bözsike. Megszólítja a Ferkó: honnan, hová? Amint látod, most jövök a kapálásból – feleli a lány. Aztán maradt e még belőle? – kérdezi Ferkó. Igen maradt: „De ha te is segítenél, akkor hamarabb kész lennénk” – biztatja a legényt. Ferkónak felcsillan a szeme, és máris elfogadta az alkut, holnap megy segíteni… Egész éjszaka alig tudott valamicskét szundítani. Lelki szemei előtt a lánnyal való találkozás foglalkoztatta: „Kapálok én neked Bözsi? Hát még mit nem. Azt elgyőzöd te rakni, amit én megkapálok neked?” – gondolta magában. Másnap megyen Ferkó nagy büszkén. Nagyot nézett ám, amikor látta, hogy Bözsi nem egyedül, hanem a mamájával ment kapálni. De akkor már késő volt, szégyenszemre is ki kellett tartania.

Mindezek után, senki ne higgye, hogy a mi hajdúvárosi polgáraink csupáncsak bugyuta, szerelmes polgárok lettek volna. Nem bizony! Volt, akinek állott a zászló! Aztán olyan is volt, hogy a körmére égett a gyertya. Abból meg más tészta lett. Hogy olyan eset is volt, amikor a férj éppen a hűtlenség kellős közepén találta feleségét a legjobb barátjával? Az volt ám a meglepetés, amikor a felszarvazott férj csak annyit volt képes mondani: „Ez igen!”. A többi meg majd azután következett.

Sára Péter

(Folytatjuk)