Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szakmai gyakorlatoztak a szalontaiak Nyíregyházán

A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum kereskedelmi szakosztályainak öt tanulója és kísérő szaktanáraik lehetőséget kaptak, hogy a nyári szakmai összevont gyakorlatot Nyíregyházán végezzék „A szakképzésért határon innen és túl” című pályázat elnyerésével. A pályázatot Kiss Alexandra, Kovács Nóra, Major Edina XI. C, Kocsis Tibor-Tamás X. D és Kiss Andrea IX. C osztályos tanulók nyerték. Kísérő tanáraik Kádár Ferenc és Kósa-Kis Gizella szaktanárok voltak.

A projekt megválósításának helyszíne a nyíregyházai Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium volt, míg a szálláshelyet a Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola kollégiuma biztosította.

szakmai gyakorlat (4)

A pályázat célja a kereskedelmi oktatásban részt vevő diákok gyakorlati ismereteinek bővítése, továbbá a különböző régiók területén működő kereskedelmi egységek és az ezekben folyó tevékenységek megismerése és összehasonlítása, szakmai elméleti  ismeretek gyakorlati megvalósítása, a külhoni és magyarországi intézmények, diákok, tanerők közötti együttműködés, tapasztalatcsere kialakítása és erősítése.

Az első nap a projektben részt vevő szaktanárokkal, iskolával és a város nevezetességeivel való ismerkedéssel telt.

A szakmai gyakorlati tevékenység a következő nap vette kezdetét. A gyakorlati tevékenység első részében az általános áruismereti témákkal foglalkoztak a hallgatók

A következő tematikai egység az áruforgalom lebonyolítása című részprojekt. Itt a diákok az áruforgalom bolti folyamatával ismerkedtek meg. Az elméleti tudnivalókat a gyakorlatba átültetve kabinetekben és valós kereskedelmi egységekben gyakoroltak.

Az áruforgalmi bolti folyamatot – árumegrendelést – az iskola számítógépes laboratóriumában gyakorolták, amit mennyiségi és minőségi áruátvétel, raktározás, áruelőkészítés, árukihelyezés és az értékesítés követett.

Az egész hónapos gyakorlat utolsó hete az értékesítési módok összehasonlításával, valamint az üzletek elrendezésének bemutatásával zajlott.

Az előadó szaktanárok különös hangsúlyt fektettek arra, hogy a vásárlótól való elköszönés, a kiszolgálás, a tájékoztatás meghatározza azt, hogy a vásárló visszatér-e a kereskedelmi egységünkbe vagy sem.

A napi „kemény” munka mellett jutott idő és lehetőség a szórakozásra, kellemes időtöltésre is. Az odakinti nagy hőség „elvitt” bennünket a vendéglátóegységekbe is, ahol kellemes, hűs üdítőket, süteményeket és fagylaltot fogyasztottunk. Támogatónk és vendéglátóink gondoskodtak arról is, hogy a hétvégi szabadidőnk értelmesen, kellemesen teljen. Kirándulásokat szerveztek, különböző programokat, a város és környéke hírességeit, nevezetességeit láthattuk. Ilyen volt az  Európa-szerte híres Nyíregyházai Állatpark, mely egyedülálló látványosság, a Sóstói csónakázó, a Tófürdő, Élményfürdő-Aquapark, kirándulás a Szatmári körútra, a Szilva útra, továbbá Tokajba és Budapestre.

Estefelé többször mozifilmet és színházi előadást tekintettünk meg.

Diákok és tanulók gazdag tapasztalattal és élményekkel tértünk haza, mindezért köszönetünket fejezzük ki Mészár Julianna iskolaigazgatónak, Nagy Ildikó és Kiss Mária igazgatóhelyetteseknek, akik a pályázat megvalósításában segítségünkre voltak, továbbá támogatónknak, a fogadóiskolák vezetőségének és szakoktatóinak.

Kósa-Kis Gizella szaktanár