Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szakadjak szét?!

Aki kultúrembernek tartja magát, az többnyire közösségi lényként is meg akar és meg szeret nyilvánulni, ráadásul ezt el is várják tőle. A váradi polgárt leginkább azért irigyelheti a vidéken élő kultúremberek többsége, hogy néha a bőség zavarával küzd. Mert míg kisvárosainkban hébe-hóba történik valami olyasmi, amin „érdemes és kötelező” részt venni, falvainkban meg a templomozáson kívül szinte csak egy-egy lakodalom, falunap vagy szüreti bál jelenti az alkalmat – és akkor ez még csak „közösségi”, de nem feltétlenül „közművelődési” –, addig a megyeszékhelyen néha szét kell az embernek szakadnia, ha mindenütt ott szeretne lenni. És nem is csak kétfelé, hanem olykor öt-hatfelé. Ami persze lehetetlen. (Gyorsan tegyük hozzá: vannak napok, sőt hetek, főleg nyáron, amikor a „nagy” Váradon sem kínál semmi és senki semmilyen hasznos időtöltést.)
Szerda reggel is veszem elő a lapokat, s hát látom, hogy nekem aznap délután egyszerre kellene lennem a Kiss Stúdióban (egy rég látott, frissen felújított pódiumműsoron), a katolikus püspöki palotában (egy érdekesnek ígérkező egyháztörténeti-vallásismereti előadáson), a református püspöki palotában (egy előrehozott zenés-verses költészet napi műsoron), az Ady-líceumban két különböző teremben (egy-egy ritka vendég népességmozgalmi témájú előadásán, illetve művelődéstörténeti értekezésén), a Lorántffy-központban (egy őstörténeti vetítéses prezentáción), és mindezen helyeken délután hat órakor! Ráadásul két órával előtte egy koszorúzásos megemlékezésre is elvárnak a Petőfi-parkba, illetve öt órakor egy díjkiosztásra a PKE-re. És ha mondjuk hétkor még egy irodalmi körítésű borbemutatón vagy egy újabb egyházzenei koncerten is részt szeretnék venni, akkor a hat órai programok végét meg sem tudnám várni, mert már rohannom kéne a vinotékába vagy a főtéri templomba. (Ez öszszesen tíz rendezvény!)
Ha stréber lennék vagy fotóriporter, akkor autóba ülnék négykor, és este nyolcig végigszáguldanék a városon, öt-tíz percre bekukkantanék mindenhová, végül a sportteremben kötnék ki, mert – jut eszembe – nekem pont ma a megszokott heti egy öregfiúk-meccsen kellene rúgnom a labdát és fenntartanom a kondimat.
Nem árulom el, hogy szerdán végül szétszakadtam-e vagy sem, és hogy kikkel együtt és hol állapítottam meg keserűen: egyre kevesebben vagyunk, mégis egyre többfelé húzunk…
Dénes László