Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Szabadbérletek a 2017/2018-as évadra

Tizenhárom bemutatóval, három fesztivállal, valamint bérletes és bérleten kívüli vendégelőadásokkal várja nézőit a Szigligeti Színház a 2017/2018-as színi évadban. Az új évadban nyolc klasszikus bérletkonstrukció mellett öt szabadbérlet biztosítja a személyre szabott színházélményt.

berletkotes plakat

A Szigligeti Színház szabadbérleteinek előnye, hogy egész évben megválthatók, ugyanakkor a játéknap is szabadon választható. A Trió bérlettel a Szigligeti Színház bármely társulatának bármely három előadása tekinthető meg; a Szabadidő bérlet a Szigligeti Színház négy saját nagyszínpadi előadására, a Stúdióbérlet négy saját stúdióelőadásra, a Fesztiválbérlet pedig az egyes vendégelőadásokra és kijelölt fesztiválelőadásokra érvényesíthető. A szervezők felhívják ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy érvényes diákigazolvány felmutatásával egyetemistáknak szóló Partium-bérletet válthatnak az érdeklődők, akik így kedvezményes áron tekinthetik meg a nagyváradi társulatok bármely négy előadását.

A bérletértékesítési időszak augusztus 16-ától október 13-áig tart. A tavalyi bérletek megújítására szeptember 15-ig van lehetőség. A bérletkonstrukciókról, valamint a 2017/2018-as évad tervezett produkcióiról bővebb tájékoztatást a www.szigligeti.ro honlapon, a Szigligeti Színház Facebook-oldalán, valamint személyesen a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14–19 óra között) kaphatnak.